Frissítve:

Varga: visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe

Soltvadkert, 2014. február 24., hétfő (MTI) – Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe, kezdjük visszanyerni a 2002-ben elveszített pozícióinkat – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Soltvadkerten.

hiba beküldése

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság tavaly negyedik negyedévi 2,7 százalékos bővülése azt jelenti, hogy az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország produkálta a negyedik legnagyobb növekedést, és vezeti a visegrádi négyek mezőnyét is.

A nemzetgazdasági miniszter a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Material Plastik Kft. új üzemcsarnokának átadásán elmondott köszöntőjében megalapozottnak nevezte azt, hogy a kormány mellett a nemzetközi szakértők is a magyar gazdaság dinamikus növekedésével számolnak.

Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar gazdaság fejlődési pályára állt, az export mellett a belső kereslet, a fogyasztás is egyre inkább húzza a növekedést.

Kitért arra, hogy a foglalkoztatás is jól alakul, mert a foglalkoztatottak száma meghaladta 2013 végén a 4 milliót, ami 107 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Varga Mihály hozzátette: a növekedés egy része a közfoglalkoztatásból ered, de a versenyszférában foglalkoztatottak száma is 37 ezer fővel emelkedett.

Reményei szerint, a választás után a jelenlegi koalíció tudja folytatni a kormányzást.

Hozzátette: szükség lesz az Új Széchenyi Terv megújítására és szükség lesz az új energiastratégia megvalósítására is.

A miniszter elmondta, a soltvadkerti családi vállalkozás jó példája a magyar emberek kitartásának, mert a cég nemcsak talpon maradt a válság éveiben, hanem fejlődött, bővült és jelentős nagyvállalatok beszállítójává vált.

Font Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke kiemelte, hogy a 7600 fős településen 1300 bejegyzett vállalkozás működik, amely magasan az országos átlag felett van. Adatai szerint, a településen üzemelő vállalkozásokhoz az utóbbi négy évben 4 milliárd forint összegű uniós és kormányzati támogatás érkezett.

Garami Zoltán, a Material Plastik Kft. tulajdonosa az üzemcsarnok és nyomdaavató ünnepségén hangsúlyozta: családi házuk garázsában indították el 1989-ben a vállalkozást. A Széchenyi Terv pedig segített abban, hogy a világ legmodernebb gépeit is meg tudják venni. A vállalkozás eddig 12 európai uniós pályázaton indult és nyert. Garami Zoltán szavai szerint a jelenlegi kormány nagy segítséget nyújtott abban, hogy fel tudták venni a multikkal a versenyt.

A tervek szerint a jelenleg 80-at meghaladó alkalmazotti létszámot 2015-ben, egy újabb beruházás megvalósulása után, 100 fölé emelik.

Az üzemcsarnok bővítés 220 millió forintba került, melyhez 90 millió forint támogatás nyert el a cég, a nyomdaipari gép közel 700 millió forintba került, melyhez 150 millió forint támogatást kaptak. A beruházás révén a dolgozói létszám 18 fővel bővült.

A Material Plastik Kft. a belföldi megrendelők mellett termékeinek 30 százalékát külföldön értékesíti. A családi vállalkozás 2011-ben 2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amit 2012-ben 2,2 milliárd forintra tudott növelni. A cég főként műanyag csomagolóanyagokat állít elő, például táskákat, zsákokat és fóliákat.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Megnyitotta új gyáregységét a Teva
Debrecen - Új üzemet avatott fel szerda délután a Teva Gyógyszergyár Debrecenben. A csaknem 5 milliárd forintos [...] tovább »
Energia-nagykövet Kazincbarcikán
Kazincbarcika - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szupertanára és Duba Gergely [...] tovább »
Az EP felső árat szabott az unión belüli hívásoknak
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta az unión belüli hívások árának korlátozását [...] tovább »
EU-büdzsé – Az EP elfogadta az uniós költségvetésről szóló tárgyalási álláspontját
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament (EP) elfogadta az unió 2020 utáni, következő hosszú távú [...] tovább »
A GVH visszavonta ugyan az Invitel-Digi fúzió engedélyét, de ideiglenes engedélyt is adott az egyesülés folytatására
Budapest - Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta az Invitel Távközlési Zrt. és [...] tovább »
A hatékony együttműködés a kulcs
Debrecen - Jó partneri kapcsolatok kialakítását szorgalmazzák a vállalatok között. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szlovák jégkorongliga – Otthon nyert a DVTK, idegenben a MAC
Gyetva/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék saját közönsége előtt, a MAC Újbuda pedig idegenben győzött a Tipsport Liga [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Kétszettes előnyről kapott ki a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba kétszettes előnyről kapott ki a vendég KBM Branik Maribor együttesétől a [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hazai pályán nyert a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Olaj hazai pályán 13 ponttal, 87-74-re nyert a hozzá hasonlóan már szintén továbbjutott [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Bravúros Vasas-továbbjutás
Budapest - A Vasas bravúros győzelmet aratva a legjobb 32 közé jutott a női röplabda Challenge Kupában. tovább »
Férfi kosárlabda EK – Fölényes fehérvári siker Bulgáriában
Budapest - A már továbbjutott Alba Fehérvár magabiztos, 21 pontos győzelmet aratott a bolgár Rilszki Szportiszt [...] tovább »
Magyar-észt – A túlélésért harcol Budapesten a vendégcsapat
Budapest - A szövetségi kapitány szerint elsődleges célja az észt labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása