Frissítve:

Varga: vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést

Budapest, 2014. szeptember 23., kedd (MTI) – A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalati finanszírozást körbejáró keddi, budapesti konferenciáján kiemelte, hogy a kormány célja a fenntartható növekedés ütemének folyamatos emelése, ezzel párhuzamosan pedig a fiskális fegyelem, azaz a ciklus egészében a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lévő államháztartási deficit fenntartása.

Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezése már folyamatban van. A tervezéskor figyelembe veszik, hogy a kormány várakozásai szerint csak némileg javul a nemzetközi gazdasági környezet, az Európai Unióban továbbra sem várható markáns növekedés, annak húzóereje inkább az Egyesült Államok és Kína lesz.

A miniszter a hazai gazdaságpolitikai teendőket részletezve elmondta: az utóbbi években szűkült a feketegazdaság, többek között az online pénztárgépeknek köszönhetően. Kifejtette, hogy már több mint 170 ezer online pénztárgép működik az országban, és arra számít a kormány, hogy még karácsony előtt lesz egy nagy “hullám”, hiszen a csak szezonálisan működő egységek november-decemberben kötik be az online pénztárgépeket.

Varga Mihály kiemelte: már több mint 4 millióan dolgoznak, ami nagy eredmény. Magyarország élen jár az unióban a foglalkoztatás bővítésében, azonban a foglalkoztatottak száma még mindig elmarad a Magyarországhoz hasonló népességszámú országokban, például a Svédországban, Portugáliában vagy Csehországban mérttől.

Elmondta, továbbra is cél a munkahelyek megtartása a járulékkedvezményeken keresztül a munkahelyvédelmi akció keretében, a közfoglalkoztatásra pedig továbbra is átmeneti eszközként tekint a kormány. Fontos, hogy az érintettek esélyt kapjanak a munkaerő-piacra való visszakerülésre. Jelenleg a közfoglalkoztatottak 8 százaléka talál munkát az elsődleges munkaerő-piacon – fejtette ki Varga Mihály. Hozzáfűzte: a közfoglalkoztatáshoz az eddiginél is hatékonyabb képzést szeretnének kapcsolni.

Előadásában kiemelte: hitelezés nélkül nincs beruházás, anélkül pedig nincs új munkahely. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi nagybankok hitelezési aktivitása 2008 ősze óta csökkent, míg a kisebb bankok, a hazai nagybankok, és a takarékszövetkezetek hitelezési aktivitása bővülni tudott. “Mégiscsak van jelentősége, hogy Magyarországon hazai tulajdonú bankok vannak, vagy pedig külföldi tulajdonú bankok leányvállalatai” – fogalmazott Varga Mihály.

Varga Mihály jelezte: a kormány szeretné, ha a hazai kis- és közepes vállalkozások több hitellehetőséghez jutnának.

Átmenetileg az állami intézményeken keresztül bővítették a hitellehetőségeket, illetve elindult a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, de a hosszú távú cél az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzenek.

A miniszter megjegyezte, hogy a kormány a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal folyamatosan tárgyal ennek érdekében. Varga Mihály hozzátette: a takarékszövetkezeti integráció azt mutatja, hogy van még lehetőség a hitelezés bővítésére.

Kiemelte: a kormány az adósságprobléma megoldása után gazdaságfejlesztési, beruházási és munkahelyteremtő programokat vár az önkormányzatoktól, s ezekhez, ha szükséges, segítséget ad.

Varga Mihály szólt arról is, hogy fokozatosan csökkenteni kell – 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot. Közölte, rugalmasnak kell lennie a kormánynak: ha olyan vonzó kamatígéret van, amely hosszú távon lehetővé teszi a kötvénykibocsátást, akkor azt ki kell használni.

A miniszter a célok között említette a beruházási ráta 20 százalék fölé emelését, amihez véleménye szerint jelentős segítséget ad az uniós támogatások átszervezése, és az, hogy a következő 7 éves időszakban rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják majd. Elmondta azt is, hogy sok visszatérítendő támogatású programot szeretnének kiírni.

Varga Mihály elmondta: az újraiparosítás továbbra is kiemelt szerepet tölt be a kormány gazdaságpolitikájában. Elsősorban az egészségipar, az elektronika, a logisztika, az élelmiszeripar, és a járműipar, ezen belül az elektromobilitás erősítése területén szeretnének olyan munkahelyeket Magyarországra vonzani, amelyek tartósan itt is maradnak.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Harmadik rekordév lehet
Budapest - A magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési piac egy újabb robusztus éves forgalmat mutat. tovább »
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Budapest - Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a [...] tovább »
Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll
Budapest - Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének [...] tovább »
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Jól teljesítettek a városi cégek
Debrecen - Amióta önkormányzati tulajdonba került, egyre többen szállnak meg a Hotel Lyciumban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Ismét a rosszabbik arcunkat mutattuk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország-csoport. tovább »
Férfi vízilabda MK – Utolsóként az OSC jutott a legjobb négy közé
Budapest - Az OSC Újbuda a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóján döntetlent [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Szetthátrányból nyert otthon a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba szetthátrányból győzte le otthon a Jászberény együttesét a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A Gyergyó legyőzte az UTE-t
Székesfehérvár - A Gyergyó 6-2-re legyőzte a vendég UTE gárdáját a jégkorong Erste Liga alapszakaszának [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Csoportkörbe jutott a Siófok
Siófok - A Siófok KC házigazdaként 11 góllal legyőzte az orosz Lada Toljatti csapatát a női kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Sorozatban harmadszor nyert a MAC
Budapest - A MAC Újbuda jégkorongcsapata sorozatban a harmadik győzelmét aratta a Tipsport Ligában: vasárnap [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása