Frissítve:

Változik az élőmunkát terhelő adó és járulék 2014-től

Budapest, 2013. november 12., kedd (MTI) – Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban az élőmunkát terhelő adót és járulékot érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.

hiba beküldése

A hírlevél szerint abban az esetben, ha egy anya- illetve társvállalat jövedelmet (például ajándékrészvényt) juttat egy leány- illetve másik társvállalatnál dolgozó magánszemélynek (munkavállalónak, kiküldöttnek), a fogadó társaság kifizetőként lesz köteles eljárni az ilyen juttatásokkal kapcsolatban, amennyiben az adó megállapításához szükséges adatokkal rendelkezik. A törvény jelenleg lehetőségként ajánlja fel a magyar cégeknek a kifizetőként való eljárást.

A jelenlegi szabályozások szerint a harmadik országbeli kiküldöttek akkor mentesülnek a járulékfizetési kötelezettség alól, ha a magyarországi munkavégzésük időtartama nem haladja meg a két évet. A javaslat a 2 évnél hosszabb kiküldetések esetén is mentességet biztosítana az egyéni járulékterhek megfizetése alól abban az esetben, ha a kiküldetés 2 éven túli meghosszabbítására előre nem kalkulálható okból kerül sor. A hosszabbítást keletkeztető körülménynek 1 év után kell bekövetkeznie, melyet a kiküldöttnek a körülmény keletkezésétől számított 8 napon belül kell bejelentenie adóhatóság felé. A javaslat a 2 éves mentességi időszak számításával kapcsolatosan külön rendelkezik a 2013. január 1-je előtt megkezdett kiküldetésekre vonatkozóan, miszerint náluk a 2 évet 2013. január 1-jétől kell számítani azzal, hogy leghamarabb 2015. január 1-jével keletkezik járulékfizetési kötelezettségük Magyarországon.

Módosulnak a külföldi pénznemben megszerzett jövedelmek átváltási szabályai is. Általánosságban kijelenthető, hogy az alkalmazandó árfolyamokat az adómegállapítási kötelezettség gyakoriságához kötik. Ha az adót havonta/negyedévente/évente kell megállapítani, a jövedelemszerzés hónapját megelőző hónap/negyedév utolsó hónap/az adóév utolsó hónap 15. napján érvényes MNB árfolyam lesz alkalmazandó.

Az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási programoknál megszűnik a hatósági nyilvántartásba vételi kötelezettség. A kedvező adózású juttatási rendszer feltételeit illetően új kitételként fogalmazzák meg, hogy a juttatás nem szolgálhat az egyéni munkateljesítmény elismerésére.

További változás, hogy 2014. január 1-jétől a külföldiek által adott üzletpolitikai célú juttatás is kezelhető adómentesként bizonyos feltételek teljesülése esetén.

A törvényjavaslat egyik – már sokszor idézett intézkedése szerint – a családokat érintő adóalap-kedvezmény igénybe nem vett összegét a jövő évtől érvényesíteni lehet a nyugdíj- és az egészségbiztosítási járulékkal szemben is.

A munkaviszony megszűnése után, annak alapján juttatott jövedelmeket 2014-től szociális hozzájárulási adó terheli.

Az egyes meghatározott-, illetve béren kívüli juttatásként, valamint adómentes juttatásként adható utalványok köréből kizárják azokat, amelyeknél a visszaváltás lehetősége biztosított.

A munkáltatónak lehetőséget teremt a javaslat arra, hogy adómentesen hozzájáruljon a munkavállaló már fennálló lakáscélú hitelének törlesztéséhez. Továbbá a pénzügyi intézmények által elengedett azon kölcsönösszegek is adómentes juttatássá válnak, melyeket nem biztosítottak ingatlanfedezettel, illetve nem kell kamatkedvezményből jövedelmet számolni azon kölcsönöknél, amelyek folyósítása a fizetésképtelen magánszemélyek fizetőképességének helyreállítását, megőrzését célozza.

A javaslat megszünteti a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás költségként való elszámolásának lehetőségét az ingatlan-bérbeadásnál.

A javaslatban foglaltak szerint az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke az idei havi 6660 forintról jövőre 6810 forintra emelkedik – ismerteti a hírlevél.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Debreceniek lepik el Mádot
Mád - Megkezdi működését a Debreceni Egyetem mádi kutatóintézete. tovább »
Nagy Anikó: a magyar kormány az egészségügyben is figyel az esélyegyenlőségre
Budapest - A magyar kormány az egészségügyben is fokozottan figyel az esélyegyenlőségre - erről is beszélt Nagy [...] tovább »
Orbán Viktor posztolt unokájáról
Budapest - Orbán Viktor a Facebookon írt harmadik unokájáról. A kislány Orbán Ráhel második gyereke, és a [...] tovább »
Illegális bevándorlás – BM: újabb hazug jelentéssel támadják Magyarországot, hogy elvegyék a határvédelem jogát
Budapest - "Brüsszel újabb valótlan tartalmú jelentéssel támadja Magyarországot, azért hogy elvegye tőlünk a [...] tovább »
Európai nap halálos közlekedési baleset nélkül
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Segítsen Ön is, hogy szeptember 19-én egyetlen ember se veszítse életét a [...] tovább »
Ahmed H. pere – IM: ne gyakoroljon nyomást az AI a független magyar igazságszolgáltatásra!
Budapest - Az Igazságügy Minisztérium (IM) felszólítja az Amnesty Internationalt (AI), hogy ne gyakoroljon nyomást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása