Frissítve:

Változatlanul közepes a demokrácia minősége Szlovákiában – felmérés

Pozsony, 2013. október 23., szerda (MTI) – Nem változott a demokrácia minősége Szlovákiában 2013 harmadik negyedévében, az érték a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) Barométer nevet viselő aktuális negyedéves jelentése szerint az előző negyedévi, és a tavaly egész évi 2,9-es értéken maradt, ami a demokrácia közepes minőségét jelzi.

hiba beküldése

A felmérés részleteit szerdán ismertették a civil szervezet vezetői Pozsonyban. Elmondták: az IVO által megszabott értékelési skálán 1-es osztályzat a demokrácia elvei betartásának ideális állapotát mutatja, míg az 5-ös értékelés a leggyengébb besorolást jelenti.

Az IVO Barométer a demokrácia elveinek betartását vizsgálja a közélet négy területén. A jelentés a demokratikus intézmények és a jogállamiság, valamint a törvényalkotási folyamat helyzetét, illetve az emberi és a kisebbségi jogok betartását és a sajtó függetlenségét értékeli.

A jelentés készítői az ismertetés során hangsúlyozták: bár a demokrácia minőségét jelző fő mutató az elmúlt negyed év során stagnált, voltak változások az azt alkotó egyes értékelési szegmensek némelyikében, és a demokrácia elveinek betartását egymással ellentétes tényezők befolyásolták a közélet négy értékelt területén.

A Közéleti Kérdések Intézete szerint az elmúlt három hónap során Szlovákiában nem lehetett jelentős változást tapasztalni a szlovákiai sajtó függetlensége, valamint az emberi és a kisebbségi jogok betartása terén. Az IVO jelentése a vizsgált időszakban a szlovákiai sajtó függetlenségét közepesnek (3,0) értékelte a kisebbségi jogok betartására pedig a közepesnél valamivel gyengébb (3,25) osztályzatot adott. Ez utóbbi érték az egyik legrosszabb azok közül, amelyet a demokrácia minőségét jelző fő mutatót alkotó egyes szegmensek kaptak.

Az országban romlott a demokratikus intézmények és a jogállamiság minősége az elmúlt három hónapban, ennek a mutatónak az értéke jelenleg 3,25, míg negyedéve 3,0 az első negyedévben pedig 2,75 volt. A vizsgált időszakban erősödő tendenciát mutatott a kormánypárt (Irány – Szociáldemokrácia, Smer-SD) és pozsonyi parlament ellenzéki pártjai közötti konfrontáció, sokasodtak az egyes politikai szereplők egymás diszkreditációját irányzó próbálkozásai, a szóbeli támadások mellett fizikai inzultusra is sor került – állapították meg a jelentés szerzői.

A törvényalkotási folyamat helyzetét jelző mutatót az elmúlt negyedév történései alapján az IVO pozitív irányba módosította, és a szegmenst a 2,25-ös osztályzattal értékelte. Ez az érték 2008 óta a legjobb osztályzat és az előző negyedévhez képest (2,5) is javuló tendenciát mutat. Az osztályzat pozitív irányú módosítását a civil szervezet szerint a vizsgált időszakban elfogadott törvényi normák tették indokolttá, valamint az is, hogy azok közül egyet sem gyorsított eljárásban hagyott jóvá a szlovák törvényhozás.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Augusztusban harmadával nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban
Brüsszel - Augusztusban kiugróan nagyot nőtt az egy évvel korábbihoz képest a forgalomba helyezett új autók [...] tovább »
Kiállításon mutatják be a régi felső-magyarországi hutákat és a város háborús éveit Füleken
Salgótarján - Két kiállítással kapcsolódik az európai kulturális örökség napjaihoz a szlovákiai [...] tovább »
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította Tesla ellen
Washington - Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos [...] tovább »
Szijjártó: gazdasági érdek, hogy több turista jöjjön Magyarországra
Zágráb, Dubrovnik - Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) előállításából a turizmus egyre nagyobb [...] tovább »
Emelkedett a Florence vihar halálos áldozatainak száma, Donald Trump Észak-Karolinába utazik
Washington - Emelkedett a Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma; Donald Trump amerikai elnök [...] tovább »
Szakértő: a jó kapcsolat Oroszországgal elsősorban gazdasági érdek
Budapest - A jó kapcsolat Oroszországgal elsősorban gazdasági érdek - mondta Ilyash György Oroszország-kutató az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Saját ikonja nem hisz a Bayern Münchenben
München - A csapat korábbi kapitánya, Stefan Effenberg úgy véli, a Bayern nincs a favoritok közt a Bajnokok Ligájában. tovább »
Danko Lazovic távozik a Mol Vidi FC-től
Budapest/Székesfehérvár - Danko Lazovic, a MOL Vidi FC szerb labdarúgója kezdeményezte szerződésének [...] tovább »
Bajnokok Ligája – Fölényes sikerrel kezdett a Barcelona
Barcelona/Milánó - Az FC Barcelona és az Internazionale is hazai pályán győzött a labdarúgó Bajnokok Ligája [...] tovább »
Európa-liga – A BATE ellen kezdi meg a csoportkört a Vidi
Budapest - Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa-liga [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Gólt sem kapott a MAC
Budapest - A magyar bajnok MAC Újbuda 4-0-ra legyőzte a vendég Banská Bystricát a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Kék Cápák – Élvezhető játékkal az élmezőnybe
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks számára is elérkezett az idő, csütörtökön megkezdi a bajnokságot. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása