Frissítve:

Változatlan engedélyárak mellett új horgászrend lép életbe jövőre a Tisza-tavon

Tiszafüred, 2014. november 30., vasárnap (MTI) – Jövőre a területi jegyek árai nem emelkednek, ám az ideitől eltérő horgászrend lép életbe a Tisza-tavon – döntött a napokban a vízterület halászati hasznosítója.

hiba beküldése

Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az elmúlt év gyakorlatát követve 2015-ben is változatlan áron válthatnak területi jegyet a tóra a horgászok.

A legtöbbet, 26 ezer forintot továbbra is a felnőtt éves engedélyért kell fizetniük, míg az egy hétre szóló jegy 10 ezer, a napi pedig 2600 forintba kerül majd. A nők és a 65 év felettiek az éves engedély árából továbbra is 50 százalékos kedvezményt kapnak, a gyerekek pedig jövőre újra jelképes összegért, mindössze 1000 forintért pecázhatnak a tározón – tette hozzá. A halállomány fenntarthatóságáért a horgászrendben több változtatást is életbe léptetnek január elsejétől. A teljes árú területi jeggyel horgászók a darabszám-korlátozással védett halakból az eddigi öttel szemben naponta összesen hármat tarthatnak meg, egy halfajból pedig az eddigi három helyett legfeljebb kettőt. A horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon süllőből, csukából és harcsából együttvéve is legfeljebb hetet vihetnek haza.

A süllő és a kősüllő esetében a kifogható méret öt-öt centiméterrel növekszik. Ennek megfelelően 2015-ben már csak a 30 centi feletti kősüllő és a 40 centinél nagyobb süllő tartható meg.

Hegedüs Gábor jelezte: január, február, március és december mellett jövőre már novemberben is tilos lesz harcsát fogni a tározón.
Az ügyvezető a szabályozás új elemeként említette, hogy az eddig érvényes reggel 7 és este 18 óra helyett januárban, februárban és decemberben a naptári napkeltétől napnyugtáig szabad horgászni a tározón.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Szívszorító videó: így temeti el a kutya a testvérét
Thaiföld - Balesetet szenvedett egy kutya Thaiföldön: egy autó gázolta el, és szegény pára kilehelte a lelkét. [...] tovább »
Egyre nagyobb fejtörést okoznak a ragadozók
Hajdú-Bihar - Egy nem várt meglepetés is nehezíti a Létavértes–Vámospércs közötti térség gazdálkodóinak [...] tovább »
Nálunk is pusztít a kormorán
Nyíregyháza - A Tisza középső szakaszán fegyverrel ritkítják a kormoránokat, mert sok kárt okoznak – hallani [...] tovább »
A videó, amelyet nézve azt akarod, hogy téged is támadjanak meg ezek a kutyák
A tíz Golden Retriever a legkevésbé sem kíméli a gazdáját, a héthetes kölykök az emberre vetik magukat és nem [...] tovább »
Megérkezett a Gemencbe az első fekete gólya
Szekszárd - Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj GPS-jeladóval ellátott [...] tovább »
Videó: A világ 10 leghalálosabb állata
A következő állatok veszélyesebbek az emberre, mint gondolnánk. Nade, hogy is alakul a sorrend? Okozunk néhány [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Felsőházi csapattól rabolt pontot a DEAC
Debrecen - A diósgyőriek otthonában lépett pályára vasárnap a DEAC női futsalcsapata. Az ellenfél már 3-1-re [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Tsonga ismét a top 10-ben
Budapest - A marseille-i tornán győztes francia Jo-Wilfried Tsonga a 11.-ről a hetedik helyre ugrott előre a férfi [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos feljött a 27. helyre
Budapest - A múlt heti, budapesti tornán győztes Babos Tímea a 33.-ról feljött a 27. helyre a női teniszezők [...] tovább »
Öttusa vk – Hetedik a magyar páros vegyesváltóban Los Angelesben
Budapest, Los Angeles - A hetedik helyen végzett a Málits István, Strobl Anita páros vegyesváltóban az [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 8/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 8/2. hét
Budapest - A TOTÓ 8. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása