Frissítve:

Válogatott kerettag vízilabdás pozitív A-mintát adott

Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) – Sajtóértesülések szerint egy válogatott kerettag játékos pozitív doppingmintát adott a Szeged-Honvéd férfi vízilabda ob I-es bronzpárharcban.

Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) főtitkára az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szóban már tájékoztatta az MVLSZ-t arról, hogy egy játékos A-mintájának ellenőrzése pozitív eredménnyel zárult, az írásos anyagot pedig később kapják kézhez. A sportvezető a Nemzeti Sport azon információját, hogy az érintett tagja Kemény Dénes szövetségi kapitány olimpiai keretének, nem kívánta kommentálni.

“Amint hivatalos, írásos tájékoztatást kapunk, akkor tudunk többet, és akkor tudjuk megtenni a szükséges lépéseket” – mondta Nemcsik.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak megerősítette a pozitív eset tényét, de hozzátéve, ez még nem minősül doppingvétségnek. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó a MACS vezetője nem árulta el, ki az érintett, és milyen szert fogyasztott.

Tiszeker péntek reggel az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást, jelenleg egy konferencián vesz részt.

MTI

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Juhász Gábor: nem esélytelenek a magyarok
Budapest - Juhász Gábor Fed Kupa-kapitány szerint nem esélytelenül lép pályára a szabadkártyás Stollár [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása