Frissítve:

Vallottak a kirándulóbusz feltörői

Miskolc – Beismerő vallomást tett az a 17 és 19 éves fiú, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy kedden feltörtek egy buszt Miskolc-Tapolcán, annak a hotelnek az udvarán, amelyet nemrég különféle szabálytalanságok miatt bezáratott az önkormányzat. A korábbi hotel udvarán jelenleg illegális parkolót üzemeltetnek.

A két fiatal bevallotta azt is, hogy korábban harminc esetben lopták meg a vendégeket a hotelben, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kompoltiné Jakab Ilona, a BAZ megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Független Hírügynökség úgy tudja, a fiúk a bezáratott hotel üzemeltetőjének gyerekei, akiket a rendőrség több bűncselekménnyel, egyebek mellett kábítószerrel visszaéléssel is gyanúsít. A fiatalok jelenleg őrizetben vannak, hogy kezdeményezik-e előzetes letartóztatásukat, a további kihallgatások eredményétől függ.

A két fiú kedden egy Békésről érkező iskolásokat szállító kirándulóbuszt feszített fel a hotel udvarán, az osztálypénz mellett az egyik tanárnő, valamint a sofőr pénzét és iratait vitték el, összesen 200 ezer forintot zsákmányoltak.

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos vonatbaleset történt Szegeden
Szeged/Budapest - Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este, Szeged és Kiskundorozsma között [...] tovább »
December 31-ével zárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítése
Budapest - December 31-ével lezárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítésének projektje, amelynek [...] tovább »
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta a Polgári Magyarországért díjat
Budapest - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kapta az idei Polgári Magyarországért díjat. A [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
BM: a rendőrség higgadt maradt, nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot
Budapest - A Belügyminisztérium (BM) szerint - az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása