Frissítve:

Választás 2018 – NVI: nem volt tömeges lakcímlétesítés az ukrán határ közelében

Budapest – Cáfolta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) azt a sajtóban több helyen is megjelent információt, hogy az ukrán határ közelében több ezren létesítettek volna lakcímet az áprilisi országgyűlési választás előtt. Közölték: az érintett településeken január 1-je óta 60-an létesítettek lakóhelyet.

hiba beküldése

Az NVI pénteken az MTI-hez megküldött közleményében azt írta, a Belügyminisztériumtól kapott adatok alapján megvizsgálta, hogyan alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú egyéni választókerülethez tartozó Botpalád, Csaholc, Fülesd, Kispalád, Milota, Sonkád és Zsarolyán lakossága.

A hét településnek 2018. január 1-jén 5882 lakosa volt, azóta mindössze 60-an létesítettek lakóhelyet és 30-an tartózkodási helyet ezeken a településeken, beleértve a kiskorúakat is – írták.

Hozzátették: csak a választópolgárokat vizsgálva elmondható, hogy a választás kitűzése napján a névjegyzékben szereplők száma 4502, a szavazás napján 3962, a megjelent választópolgárok száma pedig 2494 (62,9 százalék, vagyis az országos átlagnál alacsonyabb) volt.

Az NVI leszögezte: mind a népesség-nyilvántartás, mind a választópolgárokat nyilvántartó központi névjegyzék adatait vizsgálva elmondható, hogy nem igaz az az állítás, hogy “több ezren” létesítettek lakcímet a szóban forgó településeken.

A magyarországi szavazókörökben csak azok a magyar választópolgárok szavazhatnak, akiknek van magyarországi lakcímük. Akiknek nincs, sikeres regisztrációt követően kizárólag levélben szavazhatnak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Huszonnégy előadás és kilenc premier a Budapest Táncfesztiválon
Budapest - Összesen 24 előadással és kilenc premierrel várja a közönséget február 15. és március 2. között [...] tovább »
Uniós biztos: javulnak az utazási körülmények néhány Budapestről induló vasútvonalon
Brüsszel - Az Európai Unió kohéziós alapjából 166 millió euró (mintegy 53 milliárd forint) befektetésnek [...] tovább »
Emelkedik a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin [...] tovább »
A határon túli magyarság kihívásai: a kisebbségi lét és a népesedés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kisebbségi sors befolyásolta a népesedési folyamatokat, a magyar gazdaság [...] tovább »
Ismét elfogy a Hold
Hajdú-Bihar - Teljes holdfogyatkozás lesz január 21-én, hétfőn kora hajnalban. tovább »
Halálos baleset történt az M2-es autóúton
Budapest - Halálos baleset történt szerdán az M2-es autóúton, a kosdi lehajtónál - közölte a Pest Megyei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Szép eredmények tornában
Debrecen - Remekül szolgálta a fiatalok felkészülését a torna. tovább »
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása