Frissítve:

Választás 2014 – Ukrán Országos Önkormányzat: Ukrajna pufferzóna lehet

Budapest, 2014. március 20., csütörtök (MTI) – Ha Európa segít, Ukrajna “pufferzóna” lehet észak és nyugat között – hangsúlyozta az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke csütörtökön a Kossuth Rádióban. A rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában Hartyányi Jaroszlava azt mondta, 12 nemzetiségnek, köztük az ukránoknak is szószólójuk lehet a parlamentben, esetleg a romáknak sikerülhet megszerezni egy képviselői helyet az áprilisi választáson.

Hartyányi Jaroszlava szerint Ukrajna helytállt saját igazságáért, amikor az ukrán társadalom fellázadt és megmondta, hogy nem akar úgy élni, mint eddig. Ugyanakkor nem számított arra, hogy a “testvér Oroszország” nem engedi, hogy Ukrajna szabad legyen és az Európai Unióhoz tartozzon.

Az ukrán önkormányzat elnöke a Krím félsziget annektálását jogtalannak nevezte, amit szerinte a világ nem fog elismerni.

Hartányi Jaroszlava azt mondta: örül neki, hogy Európai Unió, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és már Kína is rájött, nem szabad engedni, hogy Európában megkezdődjön a területek felülvizsgálata. “Ez egy veszélyes precedenst teremthet, harmadik világháború lehet” – értékelte.

Úgy vélte, Európa segítségével Ukrajna “pufferzóna” lehet, de nem szabad engedni, hogy gyenge legyen a társadalom, amely prédája lehet egy már “Hitleréhez hasonlító” hatalmi törekvésnek.

Hartyányi Jaroszlava beszélt arról, hogy a szószóló intézménye révén lehetőségük lesz véleményezni olyan törvénymódosításokat, amelyekről korábban csak utólag értesültek.

– MTI – 

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Életfogytiglant kapott a túronyi gyilkos
Pécs - Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, [...] tovább »
Klein Dávid megérkezett a Sisapangma alaptáborába
Budapest - Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében megérkezett a Sisapangma alaptáborába, így [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Mészáros Lőrinc visszavonul a közélettől
Budapest - Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester lemond tisztségéről, hogy kizárólag gazdasági [...] tovább »
Megkezdődött az európai immunizációs hét
Budapest - Megkezdődött hétfőn az európai immunizációs hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, [...] tovább »
Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós
Budapest - Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
PannErgy-Miskolci VLC: Hullámvasutas meccsen kaptak ki
Miskolc - Szombaton idegenben játszott az élvonalbeli miskolci pólógárda. tovább »
Jégkorong osztrák bajnokság – Carruth lett a legjobb kapus
Bécs/Budapest - A kapott gólátlag és a védési hatékonyság alapján MacMillan Carruth, a Fehérvár AV19 amerikai [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Harmadszor is győzött a magyar kettős
Budapest/Östersund - Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a svédországi curling vegyespáros [...] tovább »
Fernando lett a DVTK vezetőedzője
Miskolc - A Real Madrid és a DVTK korábbi játékosa Fernando Miguel Fernandez Escribano ül a DVTK kispadjára. [...] tovább »
A Böszörmény jutott be a futsalbajnokság döntőbe
Hajdúböszörmény - A harmadik mérkőzésre került sor a Hajdúböszörményi TE és a BrandMission-Artifex Tolna [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Hatvan ország közel ezer versenyzője a jövő évi vb szegedi főpróbáján
Budapest - Hatvan ország közel ezer versenyzőjét várják Szegedre, a május 17. és 20. között sorra kerülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása