Frissítve:

Választás 2014 – Sok jelölt lép vissza

Budapest, 2014. március 19., szerda (MTI) – Sokan visszaléptek az áprilisi országgyűlési választás jelöltjei közül, Fejér megye három választókerületéből például 32-en.

hiba beküldése

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelenleg 1558, az egyéni választókerületekben induló jelöltet tart nyilván.

A legtöbb induló, 29, a Baranya megyei, szigetvári egyéni választókerületben lesz a jelenlegi adatok szerint, Nógrád megyében a salgótarjáni választókerületben 24, a balassagyarmatiban 23 jelölt indulhat. A legkevesebb, 5-5 jelölt Budapesten indul az 1-es számú, a 4-es számú és az 5-ös számú egyéni választókerületben.

Sok a jelöltségtől visszalépő is, Fejér megyében az NVI nyilvántartása szerint az 1-es és a 2-es számú választókerületből (mindkét választókerület székhelye a megyeszékhely) 11-11 jelölt lépett vissza, az 5-ös számúból (Sárbogárd) 10, igaz, többségük még az előtt, hogy a választási bizottság döntött volna a nyilvántartásba vételükről.

Ezeket a mostanáig visszalépett jelölteket még le tudták venni a szavazólapokról, vagyis azokat az ő nevük nélkül nyomtatja ki az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (a korábbi Állami Nyomda).

Azokat a jelölteket azonban, akik a szavazólapok kinyomtatása után lépnek vissza, a szavazatszámláló bizottságoknak kell lehúzniuk a szavazólapról.

A választási eljárási törvény szerint a “kiesett” (azaz visszalépett, vagy elhalálozott, esetleg választójogukat elvesztő) jelölteket a szavazás napján húzzák le a szavazólapról a szavazatszámláló bizottságok.

Minden választáson előfordul, hogy a jelöltek a szavazólapok kinyomtatása után lépnek vissza, a mostani országgyűlési választáson is többtucatnyi jelölt lépett már vissza, volt, aki a nyilvántartásba vétel előtti döntés megszületése előtt, és volt, aki utána.

Az NVI nyilvántartása szerint március 9-én – amikor a jelöltek nyilvántartásba vételéről az összes egyéni választókerületi választási bizottság már döntött, de a jogorvoslatok még folyamatban voltak – 1579 egyéni jelölt volt.

A választási eljárási törvény szerint a kiesett jelölt nevét törölni kell a jelöltek nyilvántartásából, illetőleg a szavazólapokról. A kiesés tényéről a szavazóhelyiségben hirdetményt kell elhelyezni, a szavazatszámláló bizottság pedig szükség szerint szóban is tájékoztatja a választópolgárokat a változásról.

A kiesett jelöltnek – ha szerződést között a Magyar Államkincstárral a költségvetési támogatásáról – vissza kell fizetnie az egymillió forintos állami támogatást is.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
A Figyelő nyilvánosságra hozta az új kormány tagjainak névsorát
Budapest - A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora. Vannak [...] tovább »
Hét és fél millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére
Debrecen - Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet [...] tovább »
Országos kampányfőnökként folytatja Kósa Lajos
Debrecen - A debreceni politikust bízták meg a jövő őszi önkormányzati választás Fidesz kampányának vezetésével. tovább »
Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakáját
Budapest - A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva idén is meghirdeti a Magyar Madártani és [...] tovább »
Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze
Budapest - Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze - [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 25.
Budapest- Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Pár játékosom azt hiszi, hogy függöny, pedig csak felmosó…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztályban a korábbról elhalasztott 17. fordulót pótolták be szerdán a csapatok. tovább »
“Háromszor is a kapusban rúgtuk a labdát”
Nagyhalász, Balkány - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 21. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltak [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Rosszkor, rossz helyen
Kisvárda - A Kisvárda itta meg annak a levét, hogy az Ér nagy bizonyítási vággyal lépett pályára. tovább »
Bevették a Viharsarkot a Loki lányai
Debrecen - Nagyszerű teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott a Loki a keleti rangadón. tovább »
Hét és fél millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére
Debrecen - Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokat érő három pont Csákvárról
Kisvárda - A kisvárdaiak a játékrészek hajrájában voltak eredményesek a tavaszi eddigi legjobbja ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása