Frissítve:

Választás 2014 – Navracsics: az elmúlt négy év erőfeszítéseivel közel a kilábalás a válságból

Csurgó, 2014. március 24., hétfő (MTI) – Az elmúlt négy év erőfeszítéseinek és lépéseinek köszönhetően ma Magyarország közel került ahhoz, hogy kikerüljön a válságból – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn a Somogy megyei Csurgón.

hiba beküldése

“2010-ben azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy Magyarország újra erős ország legyen, (…) ismét éllovas legyen a régióban és Európában az egyik legjobban teljesítő gazdaság legyen” – fogalmazott a közigazgatási és igazságügyi miniszter a határ menti városban tartott lakossági fórum előtt újságíróknak. Hozzátette: az elmúlt négy évben minden megváltozattak, amit meg kellett változtatni azért, hogy Magyarország versenyképes ország legyen.

“Most kezdenek jönni azok az eredmények, amelyek mintha visszaigazolnák a lépéseinket” – jelentette ki Navracsics Tibor.

A 2,7 százalékos gazdasági növekedés, a több mint 6 százalékos iparitermelés-növekedés, a több mint 10 százalékos építőiparitermelés-növekedés már azt mutatja, hogy Közép-Európában a legjobb statisztikai mutatókkal büszkélkedhetünk – mondta, hozzátéve: természetesen ezek makrogazdasági mutatók, “mi akkor érezzük úgy, hogy teljesítettük a célunkat”, hogy ha ez nemcsak makrogazdaságban, nemcsak a statisztikákban, hanem az emberek hétköznapi életében is érezteti a hatását.

“Most egy ponthoz jutottunk el, amikor a mandátum megújítása egyben azt is jelentheti, hogy Magyarország végre ismét a közép-európai régió élére állhat és az Európai Unió legjobban teljesítő gazdaságai közé léphet” – hangsúlyozta miniszterelnök-helyettes, hozzáfűzve: “mi egy szilárd és nagyarányú felhatalmazást kérünk a kormányzásra”. Navracsics Tibor azt mondta, azért kérik ezt, mert meggyőződésük, hogy a terveik és az eddig kormányzati lépéseik jó irányba vezetik az országot, és jó irányba viszik az ország fejlődését.

Szászfalvi László, a Fidesz-KDNP barcsi központú választókerületének képviselőjelöltje a csurgói kampányzárón kiemelte: fontos, hogy az Orbán-kormány folytathassa a megkezdett munkát, erre kérnek felhatalmazást a választóktól április 6-án. A pártszövetség győzelme egyúttal azt is jelenti, hogy a baloldalon április 7-én megkezdődhet a “megtisztulás” – tette hozzá.

A politikus, aki 1990-től 2010-ig egy megszakítással négy cikluson át polgármesterként irányította Csurgó önkormányzatát, a mintegy 6 ezer lakosú településről szólva azt hangsúlyozta: minden kisváros számára létkérdés, hogy hagyományait, értékeit, meg tudja őrizni, és ebből építkezhessen, eredményeket érjen el.

Az itt élőknek régi vágya volt, hogy Csurgó hosszú évek után ismét járási központ lehessen – emlékeztetett Szászfalvi László, hozzátéve: ez minőségi változást jelent, hiszen sokkal közelebb kerültek az állami szolgáltatások a városban és a járásban élőkhöz.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Egyre népszerűbb a csok
Budapest - Egyre népszerűbb az családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik [...] tovább »
A MOB legyen kompetenciacentrum a sportesemények szervezésében
Budapest - A magyar sportba kerülő pénzek jobb hasznosulását, a sportesemények szervezésében [...] tovább »
Autók, de van, amiben jobbak nálunk…
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az önvezető autók nem csak technológiai, hanem számos jogi kérdést is felvetnek. tovább »
Hivatalos totónyeremények – 46/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Halott csecsemőt találtak Nyíregyházán
Nyíregyháza - Büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. tovább »
Azt hazudta, „elintézi” az adóellenőrzést…
Debrecen, Domaháza - Befolyással üzérkedésért ítélték el a „közbenjáró” férfit. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi SN – Azt játszották, amit elterveztek
Nyíregyháza - A nyíregyháziak végig koncentrálva megérdemelten nyertek a békésiek ellen. tovább »
Jégkorong Kontinentális Kupa – Kikapott, így nem jutott tovább a DVTK
Budapest/Ritten-Renon - A DVTK Jegesmedvék csapata 3-1-re kikapott a házigazda Ritten Sport együttesétől, így nem [...] tovább »
A Zrínyi büszkeségei
Nyíregyháza - Jakab Máté, a magyar női B33 kosárlabda-válogatott másodedzője lesz a Zrínyis Életpályák [...] tovább »
A MOB legyen kompetenciacentrum a sportesemények szervezésében
Budapest - A magyar sportba kerülő pénzek jobb hasznosulását, a sportesemények szervezésében [...] tovább »
Curling Eb – Szoros csatában kapott ki a magyar női csapat
Budapest, St. Gallen - A magyar női csapat vasárnap este szoros mérkőzésen, 8-6-ra kikapott a svájci együttestől [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 46/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása