Frissítve:

Választás 2014 – Helmut Kohl támogatásáról biztosította Orbán Viktort és a Fideszt

Budapest, 2014. március 23., vasárnap (MTI) – Levélben biztosította támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét és pártját Helmut Kohl egykori német kancellár a két hét múlva tartandó országgyűlési választás alkalmából – tájékoztatta a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-t.

hiba beküldése

“Néhány napon belül, április 6-án országodban parlamenti választásokra kerül sor, és eldől, hogy a jövőben ki irányítja kormányfőként Magyarország sorsát. Ezt a jó alkalmat szeretném megragadni, hogy biztosítsalak arról, Te és pártod, a Fidesz, teljes támogatásomat élvezik” – fogalmazott Helmut Kohl Orbán Viktornak küldött levelében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.

Helmut Kohl azt írta, “a természetesen még létező minden kihívás ellenére országod az elmúlt években kormányzásod alatt gazdaságilag is örvendetes fejlődésbe kezdett. Ezt az irányt kell követni.”

Napjaink nyugtalansága és az ukrajnai válság megint csak egyértelművé teszi, hogy mennyire fontosak a stabil viszonyok Európa minden egyes országában és egész Európában – olvasható a levélben.

Helmut Kohl azt írta, “tudom, egyetértünk abban, hogy mindehhez olyan értékalapú politika tartozik, amely megbízható, képes a vezetésre, s ezzel világos perspektívát ad az embereknek. Ez azért is különösen fontos, mert a világ összetettebbé vált és felgyorsult, a demokrácia pedig a média újfajta formáin keresztül másként élhető meg és érzékelhető” – hangsúlyozta.

Az egykori német kancellár szerint e napok kihívásai megerősíti mindenekelőtt azt is, hogy Európa “a mi sorsunk, és ez legelsősorban a háború vagy a béke kérdése marad”.

Ijesztő, hogy újra s újra válságra van szükség ahhoz, hogy az emberek számára tudatosabbá váljék, milyen rendkívüli jelentőséggel bír mindannyiunk számára az egyesült Európa – írta.

“Ennek, és a német-magyar barátságnak a szellemében fogadd, Kedves Barátom, a küszöbön álló április 6-ai választáshoz legjobb kívánságaimat” – zárta levelét Helmut Kohl.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Tamássy Sándor, az MTI volt munkatársa
Budapest - Hatvanegy éves korában elhunyt Tamássy Sándor, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai [...] tovább »
Augusztus 20. – Először adták át a Boldog Gizella-díjat Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely - Először adták át a Boldog Gizella-díjat, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány [...] tovább »
Augusztus 20. – Kövér: a függetlenséghez be kellett kapcsolódni az európai keresztény kultúrkörbe
Budapest - Azt a tanulságot érdemes levonni az óriási életműből, amelyet Szent István hátrahagyott, hogy a [...] tovább »
Augusztus 20. – Népművészeket díjaztak a nemzeti ünnep alkalmából
Budapest - Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban. tovább »
Augusztus 20. – Kövér: Magyarország attól nemzeti állam, hogy nemzeti kultúrája a kereszténység értékein alapul
Budapest - Európa attól Európa, hogy keresztény alapokra támaszkodik, Magyarország pedig attól nemzeti állam, [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Továbbra is keressük önmagunkat”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 2. fordulójában egy meccset játszottak vasárnap. tovább »
„A mai győzelem a csapategység eredménye”
Hajdú-Bihar - Két meccset játszottak vasárnap a megyei labdarúgó másodosztály északi csoportjában. tovább »
„18.30-kor visszafeküdtünk aludni a mérkőzés végéig”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 2. fordulójában három meccset játszottak vasárnap. tovább »
„Egy ki-ki meccsen mi szereztük a győztes gólt”
Miskolc, Putnok - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 3. fordulójában vendégsiker született a vasárnapi [...] tovább »
Szpari – Egy pont idegenben
Nyíregyháza - Vasárnap a ceglédiek ideiglenes otthonában, Tiszakécskén lépett pályára a Szpari. A [...] tovább »
A gyarmatiak megúszták a mészárszéket!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A naményiak esete a rugdosódó Fortunával, Jaki már majdnem a gólt is védi. Biztosan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása