Frissítve:

Választás 2014 – Gyurcsány: Orbán és kormánya hátrafelé néz, de előre akar menni

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Pest megye 8-as számú választókerületének az ellenzéki összefogás színeiben induló képviselőjelöltje, Kuncze Gábor lakossági fórumán a százhalombattai Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban 2014. március 27-én. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Pest megye 8-as számú választókerületének az ellenzéki összefogás színeiben induló képviselőjelöltje, Kuncze Gábor lakossági fórumán a százhalombattai Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban 2014. március 27-én. - © MTI Fotó: Bruzák Noémi
Százhalombatta, 2014. március 27., csütörtök (MTI) – A “kormányváltó erők” szabad, polgári, nyugatos Magyarországot szeretnének, míg a jelenlegi miniszterelnök által elképzelt út nem vezet sehová: Orbán Viktor és kormánya úgy akar előremenni, hogy közben hátrafelé néz – hangoztatta Gyurcsány Ferenc csütörtök este egy százhalombattai lakossági fórumon.

hiba beküldése

A Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a helyi konferenciaközpontban mintegy 500 érdeklődő jelenlétében látta vendégül Pest megye 8-as számú választókerületének az ellenzéki összefogás színeiben induló képviselőjelöltje, Kuncze Gábor.

Gyurcsány Ferenc közel egyórás beszédében kijelentette: “történelmi útelágazáshoz érkeztünk”, amikor a választóknak arról kell dönteniük, hogy kelet vagy nyugat, szabadság vagy rabság, illetve arról, létezhet-e erős ország “a jelenlegi nyomorúság közepette”.

A volt miniszterelnök Kuncze Gáborral kapcsolatban úgy fogalmazott: “volt pár közös, szép évünk” a koalíciós kormányzásunk idején, amikor ha szóban megállapodtunk valamiben, akkor az úgy is történt. “Magyarország egyik legegyenesebb, legtisztességesebb politikusát Kuncze Gábornak hívják” – jelentette ki a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc élesen kritizálta Orbán Viktort, illetve kormánya “sehová sem vezető útját”. “A józan meggyőződésünk, történelmi tapasztalatunk és európaiságunk is” tiltakozik Orbán és politikája ellen – jelentette ki, és annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy “nincs visszaút sem Kádárhoz, sem Horthyhoz”. Hozzátette: az ország mára a legvidámabb barakkból a legcsalódottabb barakká vált, ezért épp ideje, hogy még több trianoni, illetve megszállási emlékmű állítása helyett szembenézzünk a jövővel.

A DK elnöke szerint Orbán azt szeretné, hogy “elveszítsünk mindent”, amitől egyediek és sokszínűek vagyunk, miközben az általa sűrűn hangoztatott keresztényi viselkedésnek ellentmondva nem a megbocsátást, vagy a szeretetet gyakorolja. Dölyf, önzés és kioktatás – ezek a miniszterelnök legfőbb jellemvonásai – vélekedett.

“Ezek ne tanítsák erkölcsre a mi gyerekeinket” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc, kiemelve, olyan helyzetet kell teremteni az országban, hogy a legszegényebb családok gyermekei is tudjanak nyelveket tanulni, s hogy a külföldi befektetők nyitottságunk miatt akarjanak idejönni.

A “kormányváltó erők” terveiről szólva a szerinte nem “kockázatmentes”, de mindenképp szükséges béremeléseket, a belső kereslet növelését, a leggazdagabb és legszegényebb réteg között lévő kilenc és félszeres jövedelmi különbség csökkentését, illetve az Európához való tartozás erősítését említette a volt miniszterelnök.

Nem lehet “mindenkinek mindent megígérni (…), pláne, hogy győzelemre készülünk” – tette hozzá a DK elnöke, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy merjék választani az Orbán-kormány “sehová sem vezető útjához” képest a másik utat.

Kuncze Gábor, a baloldali összefogás országgyűlési képviselő-jelöltje a körzetében eddig tartott fórumokon tapasztaltakról szólva egyebek mellett azt mondta: az emberek reményvesztettek és félnek, ami szerinte tűrhetetlen. Példaként hozta fel, hogy a “kiszolgáltatott” pedagógusokkal szinte csak titokban lehet találkozni, s tüntetni sem mernek elmenni, mert tartanak a kirúgásuktól. “A nemzet rabszolgáihoz” hasonlóan a tetemes pénzkivonást elszenvedő egészségügyben dolgozók, vagy a már-már sebészorvost is magukkal vinni kényszerülő betegek és a fizetőképes keresletet nélkülöző vállalkozók sincsenek jobb helyzetben – mondta. Eközben Simicska Lajos percenként egymillió forintnyi közbeszerzést nyert el csak tavaly – mutatott rá a szerinte kiáltó ellentétekre az ellenézki politikus, aki sikerpropagandának, agymosásnak nevezte az Orbán-kabinet által hangoztatottakat.

A Simon-ügyre utalva Kuncze kijelentette: hol van ez azoknak az ügyéhez képest, akik a Simon-féle összeg kétszázszorosát vágták zsebre a “gázbiznisszel”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy “vasvillával kell kitaszítani a politikából azt, aki arra számít, hogy négy év alatt milliárdossá lehet válni”.

Az április 6-i választás kimenetelét latolgatva Kuncze Gábor azt mondta: ő megelégszik a “gondolkodó emberek” szavazataival.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart
Budapest - Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartás miatt - közölte a MÁV pénteken [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Borsodi kórház: biztonságos a betegellátás
Miskolc - Biztonságos és biztosított a betegellátás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány
Budapest - Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Semjén: az RMDSZ és a Fidesz-KDNP szövetségét az erdélyi magyar választók kényszerítették ki
Kolozsvár - Semjén Zsolt szerint teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A reggeli és a délutáni sportolás előrébb állítja a test biológiai óráját
San Diego - A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a [...] tovább »
Brutális dobóformával győztek a Cápák
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks péntek este Bonyhádon folytatta a férfi NB I./B alapszakaszát. tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC kikapott Zólyomban, mégis küzdhet a rájátszásért
Budapest - A MAC sima, 3-0-s vereséget szenvedett Zólyomban a szlovák jégkorongliga alapszakaszának pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Másodikként zárta a középszakaszt az Újpest
Budapest - Az UTE másodikként zárt a jégkorong Erste Liga középszakaszában, miután a felsőház pénteki [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Egri vereség Mosonmagyaróváron
Budapest, Mosonmagyaróvár - A sereghajtó egri Eszterházy SC simán kikapott a Mosonmagyaróvár vendégeként a női [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Ezúttal sem nyert a középszakaszban a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 negyedik összecsapását is elveszítette a felsőházban az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása