Frissítve:

Választás 2014 – Fidesz: ha az ellenzék nyerne, a diploma nem lenne ingyen

Budapest, 2014. március 25., kedd (MTI) – A fiataloknak ma ugyanaz a Hiller Istvánt tesz “kétségbeesett és hazug ígéreteket”, akinek a Gyurcsány-kormány oktatási minisztereként 2006-ban első dolga volt, hogy bevezesse a tandíjat – közölte a nagyobbik kormánypárt kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

A Fidesz arra reagált, hogy az MSZP-s Hiller István és az Együtt-PM-es Karácsony Gergely ingyenes felsőoktatási alapképzést ígért a szeptemberben kezdődő tanévtől.

A kormánypárt szerint Hiller István ma is ugyanazt tenné, mint korábban, a diploma nem lenne ingyen. Hozzátették: a Gyurcsány-programban feketén-fehéren olvasható a tandíj bevezetése és Mesterházy Attila 2010-es választási programjában is azt hirdette, az MSZP kormányra kerülése esetén a hallgatók nagy többségének fizetőssé teszik a felsőoktatást.

Azt írták, ma 59 ezer diák tanul teljes állami finanszírozás mellett, a hátrányos helyzetű diákokat minden eddiginél nagyobb ösztöndíjprogram, az önköltséges képzésben résztvevőket minden eddiginél olcsóbb diákhitel, a nyelvvizsgára készülőket diplomamentő program segíti.

A fiatalok kezét a diplomaszerzés után sem engedi el a kormány, foglalkoztatásukat adókedvezményekkel, munkahelyvédelmi akcióval, első munkahely garanciaprogrammal, vállalkozásösztönző programmal támogatja – hívta fel a figyelmet a Fidesz, amely szerint ezeknek is köszönhető, hogy tíz év után először a csökkenő pályára állt a fiatalok munkanélkülisége.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Felkelt a napunk
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünkön az állam­alapítás és az államalapító Szent István emléke előtt [...] tovább »
A 2018-as Debreceni Virágkarneválról jelentjük
Debrecen - Elérkezett a karneváli hét fénypontja, hömpölygő virágtömeg, színkavalkád és szemet kápráztató [...] tovább »
Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenye – Bencze Máté döntős
Edinburgh - A Magyarországot képviselő Bencze Máté szaxofonos bejutott a csütörtöki döntőbe a Fiatal Zenészek [...] tovább »
Augusztus 20. – Dömötör: olyan országot szeretnénk, amit mindenki büszkén a hazájának hívhat
Zalaegerszeg - Olyan országot szeretnénk, "ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok [...] tovább »
Elhunyt Tamássy Sándor, az MTI volt munkatársa
Budapest - Hatvanegy éves korában elhunyt Tamássy Sándor, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai [...] tovább »
Augusztus 20. – Először adták át a Boldog Gizella-díjat Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely - Először adták át a Boldog Gizella-díjat, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint 100 páros mérkőzött meg egymással
Debrecen, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény - 133 páros versengett a két hajdúvárosban az idei strandröplabda [...] tovább »
„Szerintem ennél lejjebb már nem lehet süllyedni”
Hajdú-Bihar - Eredmények és edzői nyilatkozatok a labdarúgó megyei első osztály vasárnapi játéknapjáról. tovább »
Férfi röplabda Eb-selejtező – Győzött Svájcban a magyar válogatott
Budapest/Schönenwerd - A magyar férfi röplabda-válogatott 3-2-re győzött Svájcban az Európa-bajnoki [...] tovább »
„Elnézést kérek a csapat nevében a szurkolóinktól, hogy ilyen traumát kellett átélniük”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 2. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„A kálmánháziak lankadó figyelme”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 2. fordulójának mérkőzését [...] tovább »
„Nehezen indult be a gépezet, de hoztuk a kötelezőt”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 2. fordulójának mérkőzését [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása