Frissítve:

Választás 2014 – Bánki Erik: Günther Oettinger fordítva ül a lovon

Vanyarc, 2014. február 13., csütörtök (MTI) – Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő szerint Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos “fordítva ül a lovon” és rossz irányba megy, a rezsicsökkentés megtorpedózásán fáradozik, ugyanis 17 uniós ország rendelkezik hatósági ármegállapító joggal, s mind többen élnek az energiadíjak csökkentésének a lehetőségével.

hiba beküldése

A Nógrád megyei Vanyarcon csütörtök este tartott rezsifórumon a néppárti képviselő kiemelte, a lengyelek ezt tavaly már megtették, a választásra készülő angol Munkáspárt pedig jelezte, ha nyernek, 10 százalékkal csökkentik az áramdíjakat.

Bánki Erik emlékeztetett rá, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője “kampányfogásnak”, Mesterházy Attila MSZP-elnök “blöffnek”, míg Gyurcsány Ferenc DK-elnök “egész egyszerűen marhaságnak” nevezte a rezsicsökkentést. Az uniós képviselő szerint példátlan, hogy egy kormánypárti döntést a teljes lakosság negyed aláírással támogasson. Arra kérte a résztvevőket, hogy akik eddig aláírásukkal támogatták az elképzelésüket, azok a “szavazatukkal is támogassanak minket”.

A fórumon Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette: a térségben többnyire családi házban élnek az emberek, a legtöbb helyen gázzal fűtenek, így érthető, hogy 26 ezren írták alá a rezsicsökkentés megvédését szolgáló nyilatkozatot. A képviselő hangsúlyozta, Európában a második legmagasabb rezsidíjat fizették a magyarok, a rezsicsökkentéssel a kormány azt célozta meg, hogy az átlagostól kevesebbet fizetők közé kerüljünk.

“Tűrhetetlen, hogy a magyar családok ötöde a jövedelmének több mint 40 százalékát a rezsire kellett, hogy költse” – fogalmazott.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása