Frissítve:

Választás 2014 – Baloldali összefogás: öntelt, háborús, hazug beszédet mondott a kormányfő

Budapest, 2014. március 29., szombat (MTI) – Az ellenzéki összefogás öt pártja szerint öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén.

hiba beküldése

Az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok szombaton közös közleményben reagált a kormányfő által a kormánypárti rendezvényen elmondottakra.

Közölték: Orbán Viktor tudja, hogy az ország többsége változást és kormányváltást akar, és tudja, hogy elveszítheti a választásokat. Úgy fogalmaztak: Orbán Viktor a “saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen”.

Kifogásolták, hogy a Fidesz elnöke tisztességnek és dicsőségnek nevezte kormányzását, mert szerintük tisztességtelen és dicstelen kormányzást folytatott. Az öt párt közölte: az ország szörnyű négy év után van, ezért a jövő csak akkor lehet nagyszerű, ha alakításában Orbán Viktornak már nem jut szerep.

Bírálataikat úgy folytatták: a miniszterelnök egymillió munkahelyet ígért, miközben alig jött létre új piaci munkahely, csak közmunka van. Az ország korszerűsítéséről beszélt, miközben százmilliárdokat vont ki az egészségügyből, az oktatásból. Méltányos közteherviselésről beszélt, miközben negyven új adót vezetett be, és tíz emberből nyolc rosszabbul járt az egykulcsos adóval.

“Szerinte kitörtünk az adósságcsapdából, miközben elvette és elköltötte a magánnyugdíjakat, nemhogy csökkent volna, de tizennyolc éves csúcson van az adósság” – folytatták kifogásaikat, hozzátéve: a kormányfő az IMF-adósságot orosz adósságra cserélte, egységes alkotmányról beszélt, “miközben egypárti alaptörvényt kényszerített az országra”.

Közleményük szerint az Orbán-rezsim “csak a Fidesz” jelszavával szemben a Mesterházy-kormányé az lesz: csak az ország.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Nébih: határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek őrölt gyömbérben
Budapest - Határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek Kínából származó őrölt [...] tovább »
OGY – Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből
Kecskemét - Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt házban Diósjenőn
Salgótarján - Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a kiégett szobában egy [...] tovább »
Fülöp Attila: meg kell hallanunk a nevelőszülők hangját
Várpalota - A kormány által kezdeményezett nevelőszülői program küldetése, hogy felerősítse a segíteni [...] tovább »
Átadták az Artisjus-díjakat
Budapest - Dés Lászlót életműdíjjal, Szabó Tibort (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbertet [...] tovább »
Ezt hogy csinálta? Nem fogod elhinni, hogy néz ki most Győzike lánya!
Gáspár Evelin igen kemény életmódváltáson van túl, láthatóan elvesztette a testsúlya több mint egyharmadát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása