Frissítve:

Választás 2014 – Bajnai Gordon: súlyos kudarc a kormányváltók szereplése

Budapest, 2014. április 6., vasárnap (MTI) – Az Együtt-PM és a kormányváltók számára súlyos kudarc, a támogatóknak pedig súlyos csalódás a választás eredménye – jelentette ki Bajnai Gordon a pártszövetség eredményváró rendezvényén vasárnap éjszaka Budapesten.

hiba beküldése

Ugyanakkor nem adják fel a céljaikat, mert hisznek egy békés, haladó európai Magyarországban – közölte az Együtt-PM vezetője.

A politikus úgy vélekedett: a kudarc egyik fontos oka, hogy a “kormányváltók” a jelenlegi helyzetben, ebben a struktúrában nem tudtak valós alternatívát kínálni, vonzó ajánlatot tenni Magyarország többségének.

A másik ok pedig az, hogy manipulált, választási rendszerben és a Fidesz elképesztő médiatúlsúlyával szemben kellett helyt állniuk – fűzte hozzá.

“Tudomásul kell venni az eredményt, gratulálni viszont semmi ok” – fogalmazott Bajnai Gordon.

A politikus a továbbiakban hangsúlyozta, hogy holnap reggeltől megnyílik a lehetőség a “szépítésre”, hiszen néhány hét múlva rendezik meg az európai parlamenti választásokat.

Végül azt mondta, hogy ugyan vereséget szenvedtek, de tiszta a lelkiismeretük, mert egy jó célért becsülettel küzdöttek.

“Hiszünk abban, hogy Magyarország jobbat érdemel és az erőfeszítés előbb utóbb elnyeri a jutalmát” – fogalmazott Bajnai Gordon, aki köszönetet mondott a szavazóknak és az aktivistáknak a támogatásért.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása