Frissítve:

Választás 2014 – A Jobbik feljelentést tett Kóka János útlevele miatt

Budapest, 2014. március 27., csütörtök (MTI) – Hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Jobbik ismeretlen tettes ellen, Kóka János volt gazdasági miniszter diplomata-útlevelének ügyében.

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a kormány törvénytelenül adott diplomata-útlevelet az egykori SZDSZ-es tárcavezetőnek. Mint kifejtette: a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kezdeményezte a dokumentum kiadását, erre ugyanakkor a törvény nem jogosítja fel, csak miniszter jogosult erre.

A Jobbik arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy minél gyorsabban és szigorúbban folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat és azonnal vonja vissza Kóka János diplomata státuszát.

Az ellenzéki politikus bírálta, hogy a Fidesz az ígért elszámoltatás helyett inkább “beszállt a szocialisták által művészi szintre tökéletesített útlevél-bizniszbe”. Szilágyi György úgy vélte: Kóka Jánosnak utazgatás helyett inkább magyarázkodnia kellene a Dataplex-, az Elender-, a Meditcom-, a Sulinet-botrányok, valamint a kakaóbiztos számítógépekkel kapcsolatos visszaélések gyanúja miatt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Felbolydul Debrecen, de figyelnek a biztonságra
Debrecen - Fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek a karnevál idején. tovább »
Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Rétvári Bence
Budapest - Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Tizenkét új művész mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színházban
Budapest - Tizenkét új művész mutatkozik be a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jövő [...] tovább »
Maruzsa: kezdeményezik a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét
Budapest - Kezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - közölte az Emberi Erőforrások [...] tovább »
A 180 ezredik látogatóját várja a füzéri vár
Füzér - A felújított füzéri vár két évvel ezelőtti megnyitása óta 180 ezredik látogatóját várja ezen [...] tovább »
NAV: az adózón múlik, megbírságolja-e az adóhatóság
Budapest - Augusztustól az adózó magatartásán múlik, kap-e bírságot a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A négy közé jutás az Aluinvent-DVTK célja
Miskolc - Az Aluinvent-DVTK NB I-es női-kosárlabdacsapata már a hét elején megkezdte a munkát, a klubvezetés [...] tovább »
Kétcsoportos lesz a megye II.
Hajdú-Bihar - Változtattak a lebonyolítási renden, hogy a csapatok minél több meccset játszhassanak. tovább »
Férfi röplabda Eb-selejtező – A magyarok a játékvezetők megbüntetését kéri
Budapest - A Magyar Röplabda Szövetségnek (MRSZ) óvásra nincs lehetősége, ám az európai [...] tovább »
“Ha nem 100/70-es vérnyomással futunk ki a pályára, akkor nem féltem a srácokat”
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály 2. fordulójának (kezdés: 17, ifi: 15) mérkőzéseit [...] tovább »
Tour de Hongrie – Contador: nagy tehetségek vannak a csapatomban
Cegléd - Alberto Contador szerint a jövő nagy tehetségei is felbukkannak a Tour de Hongrie országúti kerékpáros [...] tovább »
Kovács visszavágott Bogárnak Lillafüreden
Miskolc - Az I. Lillafüred Trail elnevezésű terepfutó versenyt a napokban rendezték. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása