Frissítve:

Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást indít Juhász Péter ellen a belvárosi önkormányzat

Budapest, 2014. december 4., csütörtök (MTI) – Budapest V. kerülete önkormányzatának jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottsága vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást indít Juhász Péter, az Együtt önkormányzati képviselője ellen.

Böröcz Lászlónak, Belváros-Lipótváros alpolgármesterének (Fidesz-KDNP) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bizottság csütörtöki ülésén azt állapította meg, hogy a képviselő valótlanságot állított, amikor azt mondta, egyedüli bevetéli forrása az önkormányzattól kapott képviselői tiszteletdíja. Az ülésen kiderült, hogy az önkormányzat nem tudta folyósítani az őt megillető díjat, mert a képviselő többszöri kérés ellenére sem adta meg az ehhez szükséges adatokat.

Az eljárás keretében további adatokat kérnek be Juhász Pétertől, mivel a rendelkezésre álló információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy vagyonnyilatkozatának tartalma nem felel meg a valóságnak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Kómában van a börtönben megvert miskolci fiatal
Miskolc - - Este verte meg cellatársa, de csak reggel találták meg az őrök Mátét. tovább »
Kilencmillió az induló vállalkozásoknak
Debrecen - Újabb lehetőségek adódnak a vállalkozások továbbfejlesztéséhez a Hiventures Zrt. által. tovább »
Paksi bővítés – Megkapta a Paks II. projekt a telephelyengedélyt
Budapest - Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön - [...] tovább »
Kiállítás nyílt az MTI/MTVA fotósainak díjnyertes képeiből
Budapest - - A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a jövőben is minden feltételt biztosít [...] tovább »
Külföldi egyetemek – Lázár: mindenki tartsa be a játékszabályokat!
Budapest - A külföldi egyetemek sem csaphatják be a diákokat, nem élhetnek vissza helyzetükkel, és nekik is [...] tovább »
Gázpisztollyal lövöldözött egy férfi a fővárosban
Budapest - Gázpisztollyal lövöldözött vitapartnereire egy férfi csütörtökön a főváros XIII. kerületében, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U23-as birkózó Eb – Galambos Ramóna bronzérmes
Szombathely - Bronzérmet nyert Galambos Ramóna csütörtökön a birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán. tovább »
Már nem Vincze Balázs az OSC vezetőedzője
Budapest - Lemondott posztjáról Vincze Balázs, az OSC férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Hatalmas csúcsjavítás a veterán atlétától
Debrecen - A 2017-es évben is a Téli Dobó Bajnoksággal indult az atlétikai szezon. Bár Debrecenben a dobó [...] tovább »
Utánpótlás NB I: dobogón a DVSC ifistái
Debrecen - Az ifjúsági kézilabdacsapat nyert, a juniorok váratlan vereséget szenvedtek Érden. tovább »
A reptéri futást segítik
Debrecen – Névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt a Wizz Air – jelentette be csütörtökön a [...] tovább »
Akaratereje vezette a győzelmekig Balczót
Debrecen - A honi öttusa emblematikus alakja elárulta, nem azt az érzést kapta a sikerektől, amire előzetesen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása