Frissítve:

Vagyonnyilatkozatok – Több kormánytagnak nőtt a megtakarítása, Lázáré és Szijjártóé viszont csökkent

Szijjártó Péter Szijjártó Péter - © Fotó: AFP
Budapest, 2015. február 1., vasárnap (MTI) – A kormány több tagjának is nőttek a megtakarításai legutóbbi vagyonnyilatkozatuk óta, kivétel ez alól a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, nekik kevesebb a félretett pénzük. Előbbi több új mezőgazdasági területen szerzett haszonélvezeti jogot, ugyanakkor tartozásai is nőttek. A parlamenti honlapon vasárnapra virradó éjjel közzétett bevallásokból az is kiderül, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly ajándékba kapott egy 120 ezer forint értékű festményt.

hiba beküldése

A miniszterek többsége legutóbb tavaly, az év közepén, az új parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról, most a tavaly december 31-i állapotot ismertették.

A legfrissebb bevallások szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ingatlanvagyona nem változott, továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, értékesebb ingóságai között pedig antik bútorait említi. A politikusnak egymillió forintja van készpénzben.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ingatlanvagyona ugyanakkor több tétellel gyarapodott: amellett, hogy továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát, és megvan a 11 szántója, haszonélvezeti joga van még két szántó, két erdő, egy legelő, egy töltés és egy művelés alól kivett mocsár esetében.

A tavaly június 5-i keltezésű vagyonnyilatkozatához képest változás, hogy kötvényei értéke 46 millióról 34 millió forintra csökkent. Életbiztosításának összege és törzsrészvénye továbbra is ugyanannyi, 6,8 millió, illetve 6 millió forint.

Készpénzt ezúttal sem tüntetett fel a politikus, ahogyan pénzintézeti számlakövetelést sem, szemben a tavalyi kétmilliós tétellel.

Az adóssága ugyanakkor jelentősen emelkedett Lázár Jánosnak: banki tartozása 32,5 millióról 45 millió forintra, magánszemélyekkel szembeni tartozása pedig 27 millióról 36 millió forintra.

Földbérleti díjból, illetve díjelőlegből, valamint osztalékból származó időszakos jövedelme 6,5 millió forint volt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly többször is tett vagyonnyilatkozatot, legutóbb ősszel, tárcavezetői kinevezésekor. A politikusnak hat ingatlanban van tulajdona, egy győri és két dunakeszi házban – utóbbiak közül az egyiket, egy 334 négyzetméter lakóterű, medencés házat, tavaly vette -, valamint három balatonedericsi ingatlanban.

Értékpapírjainak névértéke továbbra is 105 ezer forint, biztosítási eszközalapokban lévő megtakarítása viszont jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban, 7,2 millióról 2,8 millió forintra.

Pénzintézeti számlakövetelése is kevesebb – 2,7 millió forinttal – a tavaly szeptemberinél, most 1,2 millió forint.

A miniszternek megvan emellett a szüleivel szembeni 45 millió forintos tartozása.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ingatlanvagyona – két II. kerületi ingatlan és karcagi telkek – nem változott. Államkötvénye a korábbinál 300 ezerrel több, 800 ezer forint értékű, készpénze pedig másfél millió forint van. Jelzáloghitele – 900 ezer forinttal – 7 millióra csökkent.

A tárcavezető azt is feltüntette nyilatkozatában, hogy tavaly decemberben kapott egy 120 ezer forint értékű festményt.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós még mindig három kisvárdai ingatlanban tulajdonos, van egy XIII. kerületi lakása, egynek pedig – szintén e kerületben – felerészben haszonélvezője.

Pénzintézeti számlakövetelése – 15 millió forinttal – 181 millióra emelkedett, egyéb pénzkövetelése viszont – 3 millióval – 6 millió forintra csökkent, és készpénze is kevesebb lett 2 millióval, összesen 20 millió forint.

Magánszemélyek felé 3 millió forinttal kevesebbel, 6 millióval tartozik.

A tárcavezetőnek ügyvédi tevékenységből, illetve ügyvédi irodai osztalékból tavaly összesen csaknem 25 millió forint bevétele volt.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének ingatlanvagyonában nem történt változás: még mindig egy XIII. kerületi lakást és három bükkszentkereszti ingatlant szerepeltet bevallásában. Forintban lévő megtakarítása ugyanakkor 7 millióról 10 millióra nőtt, euróban lévő pénze viszont 5 ezerrel kevesebb, 51 ezer. Emellett tavaly befektetési jegyet is vásárolt.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vagyonnyilatkozatában csak a megtakarításokban történt változás, 1,4 millió forintról 2,3 millióra nőtt ezek összege. Ezen túlmenően továbbra is Karcagon van családi háza és több szántója, Ferencvárosban pedig lakása. Megvan a miniszter Toyota Corollája is.

Hende Csaba honvédelmi miniszter bevallásából kiderül, hogy már nincs meg neki a II. kerületi lakása, tulajdonosa lett ugyanakkor – a házastársi vagyonközösség megszüntetésével – egy velemi háznak. Emellett továbbra is megvan szombathelyi háza.

A tárcavezető tavaly 10,3 millió forint értékben örökölt államkötvényt. Bankban tartott pénze is több lett 6 millióval, összesen mintegy 20,5 millió forint.

A parlamenti képviselői mandátummal nem rendelkező két miniszternek, Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügyi miniszternek a tavaly év közepén tett vagyonnyilatkozatuk a legfrissebb a kormányzati honlapon.

Az országgyűlési törvény szerint a képviselőknek a megbízatásukat követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az Apple és a Google maradt idén is a világ legértékesebb márkája
Budapest - Immár az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb [...] tovább »
Az Európai Bizottság konzultációt indított a tisztességes és kiszámítható munkaszerződések érdekében
Brüsszel - Az Európai Bizottság uniós szintű konzultációt indított a munkáltatók képviselőivel és a [...] tovább »
NGM: pénzügyi és szakképzési együttműködés indul Vietnammal
Budapest - Pénzügyi, illetve szakképzési tárcaközi együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály [...] tovább »
Energiahivatal: biztosított a lakosság téli gázellátása
Budapest - A fűtési szezon kezdetén az előző év azonos időszakához képest 23 százalékkal több, 4,3 milliárd [...] tovább »
A magyar autósok többsége lehetségesnek tart egy autós hackertámadást
Budapest - A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint [...] tovább »
Oké, külföldön sokat lehet keresni, arról viszont senki sem beszél, hogy Magyarországon az árak relatíve alacsonyak
Nyíregyháza - Magyarországon az árak relatíve alacsonyak, az Európai Unióban az egyik legolcsóbb tagállam. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy győztes találkozó fontos tanulságai
Nyíregyháza - Csak alaposan előkészített helyzetből szabad lőni. tovább »
Szpari – A mosoni meccsen is gond volt a koncentrálással
Nyíregyháza - Lucsánszky Tamás szerint jól játszott a csapat Mosonmagyaróváron, és elfogadhatatlan az ilyen [...] tovább »
Női röplabda Eb – Az azeriek százszázalékosan nyerték a csoportot
Baku - A társházigazda azerbajdzsáni válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte csoportját a női [...] tovább »
DVTK vs. MVSC – Piros-fehér siker a miskolci derbin
Miskolc - Miskolci derbivel kezdődött a röplabda NB II idénye, a Diósgyőri VTK csapata a Miskolci VSC-MVSI-t fogadta. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Egy kosár döntött
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában Szolnokon lépett pályára a Aluinvent-DVTK U23-as csapata az [...] tovább »
Kiütéses Vénusz-győzelem
Miskolc - A női futsal NB I 2. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Miskolci Vénusz csapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása