Frissítve:

Vágóállat és hús terméktanács: stabilizálta a sertésstratégia az ágazat helyzetét

Vágóállat és hús terméktanács: stabilizálta a sertésstratégia az ágazat helyzetét © Fotó: Matey István
Budapest – Stabilizálta a sertésstratégia az ágazat helyzetét – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerdán az MTI-nek.

hiba beküldése

Menczel Lászlóné hozzátette, a sertésállomány a stratégiában megfogalmazottakkal ellentétben nem emelkedett, napjainkban is hárommillió körüli, ugyanakkor a 2012-ben a szaktárca által meghirdetett stratégia legfontosabb eredménye, hogy az ágazat túlélte az elmúlt évek válságos időszakait.

Elmondta, az ágazat rendkívüli módon megsínylette például az orosz embargó közvetett hatását. Jóllehet a magyar tenyésztőknek és feldolgozóknak nem meghatározó az orosz piac, az embargó miatt bennragadt európai uniós készletek jelentősen rontották a magyar ágazat piaci pozícióját. Így például az uniós árutöbblet alacsony piaci árakat okozott az EU tagállamaiban, mivel a felhalmozott készleteket főként az unióban szerették volna eladni. Így például a múlt évben Magyarországra nagy mennyiségű sertéshús érkezett Spanyolországból. Ennek negatív hatását a sertésstratégia ellensúlyozta azzal, hogy csökkent a magyar sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 27-ről 5 százalékra.

A titkár elmondta, ezzel folytatódott az áfa-mérséklésének tendenciája, ami 2014-ben kezdődött, amikor az élő sertés és a félsertés áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez fehérítette az ágazatot és jelentősen mérsékelte a feketegazdaság 40-50 százalékra becsült arányát, ami a fogyasztás bővülésén keresztül relatíve növelte a sertésszámot is – tette hozzá.

Negatívan hatott viszont az ágazatra a PRRS-mentesítés – a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától (PRRS) való mentesítés -, mivel a fertőzött állományokat le kellett ölni. Emellett a nyomott termelői árak szintén a termelési kedv csökkenéséhez vezettek – fejtette ki.

Ugyanakkor pozitív fejlemény Menczel Lászlóné szerint az, hogy a termelői árak az elmúlt év közepétől ismét emelkednek. A növekedés elérte a kilogrammonkénti 100 forintot, ami így most 400 forint körüli, ami ösztönzi a termelési kedvet is. Jó hatással van tenyésztésre a tenyészkoca-állatjóléti támogatás bevezetése és a sertéstartóknak fizethető állatjóléti támogatások megemelése is – mondta.

A sertésstratégia eredményei közé sorolja a VHT titkára a kiváló minőségű sertéshús (kms) védjegy bevezetését is. Az akkreditált védjegy használatát – amit a VHT engedélyez – eddig 110 termelő és 35 vágó-, valamint feldolgozó üzem kapta meg. A védjegyes termelők évente mintegy 2 millió sertést tenyésztenek, a minősített vágókapacitás pedig eléri 3 milliót.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Külföldi sajtó Magyarországról – A WSJ a jogállamiság térségbeli és magyarországi helyzetéről
Brüsszel - A Duna jelenti az új törésvonalat az Európai Unióban, a folyótól keletre fekvő országok egy [...] tovább »
Iparűzési adó: két nap múlva lejár a határidő
Debrecen - Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Osztálya felhívja a vállalkozók [...] tovább »
Kerékpárút-fejlesztés Hajdú-Biharban
Debrecen - A következő években jelentősen bővülhet Hajdú-Bihar megye kerékpárút-hálózata - közölte a [...] tovább »
Az építőiparból 10-15 ezer szakmunkás hiányzik a szakmai képviselet elnöke szerint
Budapest - A várható megrendelésekhez képest 10-15 ezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, az Építési [...] tovább »
A kakassal kelnek, és indulnak piacolni
Hajdú-Bihar - Olyan nincs, hogy valamit nem lehet eladni; előbb vagy utóbb minden megtalálja a gazdáját. tovább »
Novák Katalin: a GDP-arányos családtámogatást tekintve Magyarország az OECD-országok élvonalába tartozik
Budapest - Magyarország a GDP-arányos családtámogatás alapján az OECD-országok élvonalába tartozik - mondta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A magyar fociveteránok színe-java rúgja a bőrt a jubileumi meccsen
Ungvár - Jövő kedden ismétlik meg az ukrán labdarúgó-válogatott első hivatalos – barátságos – [...] tovább »
3×3-as kosár: immár profi pályákon lehet pattogtatni Debrecenben
Debrecen - A pályaavató mellett azt is bejelentették, hogy 2019-ben Debrecen rendezheti meg a felnőtt Eb-t. tovább »
Belerondított a bajnok ünneplésébe a Balmazújváros
Balmazújváros - Bakos Bence szerint igazi csapatmunkával tudták felülmúlni a felcsútiakat. tovább »
Megújul a miskolci jégcsarnok
Miskolc - A jeges szezont követően munkálatok kezdődtek a DVTK Jegesmedvék otthonában, a Miskolc Városi [...] tovább »
Súlyemelő hajdú-bihari tinik arattak Szerencsen
Debrecen - Újabb bajnoki címet szerzett a FISZEJ egyesületnek Keresztes Márk. tovább »
Rossi nem valószínű, hogy Debrecenbe jön
Debrecen - "Nem hiszem, hogy Marco Rossi lesz majd annak a mérkőzésnek a jegyzőkönyvében, mint edző” – mondta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása