Frissítve:

Évadot zárt a Kórus és a Filharmonikusok

Évadot zártak Évadot zártak
Debrecen – A keretek adottak a társulat jövő évi művészeti munkájához is – jelezte Halász János alpolgármester a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus csütörtöki évadzáró társulati ülésén.

hiba beküldése

Herboly Domonkos, a zenekar és a kórus igazgatója az évadértékeléssel párhuzamosan a következő idény eseményeit előrevetítvén, többek között említette: a műsor gerincét továbbra is a Rubányi-bérlet koncertjei adják, mindemellett igyekeznek nemcsak a kisebbeket, de a 10-18 éves korosztályt is megnyerni programokkal a komolyzene ügyének.

Közreműködnek a debreceni Kodály-emlékév eseményein is, legközelebb június 23-án, a nagytemplomi ünnepi hangversenyen, amikor is a Mester Budavári Te Deuma és Missa brevise hangzik el. Afranciaországi koncertkörútja az idén is folytatódik, de, mint az igazgató jelezte, további regionális kitekintésre is készülnek, illetve, vidéki nagyvárosokban szeretnének fellépni, viszonossági alapon.

Alkotmányos kérdés

Halász János alpolgármester – mint egyúttal az országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke – bejelentette: a bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult avégett, hogy értelmezést kérjenek az alaptörvénynek a művészi szabadság állami támogatásáról szóló cikkelyére nézvést.

 Illetve, szeretnék tudni, alkotmánysértő-e, hogy nem rendelkezik külön törvény a művészeti szabadság támogatásáról. Halász János szerint nem lehet elodázni a művészek jogállásának törvényi szabályozását. Kedvező alkotmánybírósági döntés, illetve a megfelelő jogszabály megalkotása a debreceni művészeti társulatok életében is kedvező változásokat hozhatna majd – jelezte az alpolgármester.

Végezetül említette: fontosnak tartja, hogy ki tudjon lépni a művészi közösség a szokványos koncertélet keretei közül, s a magas kultúra művelőiként minél több embert szólíthassanak meg, helyesli a társulat ilyen irányú terveit.

F.GY.



További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
A francia buldog a kedvenc
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ez a kutyafajta nem véletlenül vezeti a listát, hiszen kicsi, és nincs [...] tovább »
Így emlékezik Hajdú-Bihar megye az 1956-os forradalomra
Hajdú-Bihar - 1956. október 23-ra, azaz az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napjára emlékezik az [...] tovább »
Árokba borult egy autós Hajdúszoboszló és Nádudvar között a reggeli órákban
Hajdúszoboszló - Nádudvar felől tartott Hajdúszoboszló irányába egy autós szombat reggel, amikor is egy [...] tovább »
Családi ház tetőszerkezete lángolt Debrecenben
Debrecen - A ház tulajdonosát a mentők könnyű sérülésekkel kórházba szállították - olvasható a [...] tovább »
Fotók: A népművészet szerelmesei találkoztak Debrecenben
Debrecen - Hatodik alkalommal tartották meg a Cívis Cuhárét a Kölcsey Központban. tovább »
Szakértő: a klímaváltozás is okozhatta a poloskainváziót
Budapest - A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci Vénusz vs. Agenta Girls Szekszárd FC
Miskolc - Női futsal NB I, 4. fordulójában a Miskolci Vénusz vendégül látja a Agenta Girls Szekszárd FC-t. tovább »
Videó: Lionel Messi eltörte a karját, három hétig nem futballozhat
Barcelona - Lionel Messi három hétig nem léphet pályára az FC Barcelona labdarúgócsapatában, mert a jobb [...] tovább »
Videó: Bódi Ádám csodagóljáról még napokig beszélni fognak
Debrecen - Drámai bajnokin verte a DVSC a Paksot szombaton Debrecenben. A találkozó a hosszabbításig döntetlenre [...] tovább »
Egyesült Államok Nagydíja – Hamilton a pole pozícióban
Budapest/Austin - Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a [...] tovább »
„Remélem minden pályára lépő játékosunk – ifi és felnőtt – úgy szégyenli magát mint én!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 11. fordulójában három mérkőzést játszottak [...] tovább »
„Ahelyett, hogy végleg eldöntöttük volna, felhoztuk az ellenfelet”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 11. fordulójában két mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása