Frissítve:

Vádat emeltek egy mendei otthonszülésnél segédkező bába ellen

Budapest, 2014. november 20., csütörtök (MTI) – Súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád az ellen a budapesti bába ellen, aki tavaly év elején Mendén segédkezett egy otthonszülésnél. Az újszülött meghalt, az anya kritikus állapotba került – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

hiba beküldése

Gyugyi Csilla elmondta: a szülésznőként, bábaként egy születésházban dolgozó vádlottat 2012 őszén kereste fel a harmadik gyermekével várandós későbbi sértett, aki első gyermekét császármetszéssel hozta világra. A második terhessége során egy dúlával (laikus segítő asszonnyal) mendei otthonában vajúdott, de végül még idejében kórházba ment, ahol a szülés problémamentesen lezajlott.

A harmadik, veszélyeztetett terhessége közben a nőt kezelő szülész-nőgyógyász szakorvos felhívta a kismama figyelmét: a legenyhébb fájások jelentkezésekor azonnal menjen kórházba, mert ez esetben a szülés teljes folyamata kórházi körülményeket igényel. Az asszony ennek ellenére arra kérte a korábbi terhességek lefolyását is ismerő bábát, hogy majd segítsen neki a vajúdáskor, illetve együtt döntsék el, hogy pontosan mikor induljanak a kórházba.

Miután mindenben megegyeztek, 2013 januárjában, a szülés napján a fájások erősödésekor az asszony nem orvost vagy mentőt hívott segítségül, hanem a bábának szólt, aki azonnal indult Mendére, ám mire a házba ért, a szülés már megindult – részletezte a történteket a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a vádlott még ekkor sem értesítette a mentőket, hanem meleg vizet és takarót kért. A sértett rövid időn belül megszülte a magzatot, aki nem mutatott életjelet, ezért a bába megkezdte az újraélesztést, illetve már szólt az asszony férjének: hívjon mentőt. A kiérkező mentősök és egy koraszülötteket gyógyító alapítvány szakemberei is megkísérelték a halott magzat újraélesztését, de nem jártak sikerrel.

Az időközben életveszélyes állapotba került szülő nőt a budapesti Szent István Kórházba szállították, és azonnali műtéttel mentették meg az életét.

A vádlott ahelyett, hogy a kiérkező orvosoknak, mentősöknek beszámolt volna az előzményekről, elrejtőzött a ház egyik szobájában – mondta Gyugyi Csilla.

A Monori Járási Ügyészség súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a bába ellen.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Pán Péter elveszett fiai és lányai
Nyíregyháza - Magyarországon egy kisebb város lakosságának megfelelő fiatal tűnik el minden évben. tovább »
Janiczak: nyilvánosságra hozok minden hangfelvételt
Budapest/Ózd - A Jobbik alelnöke azt közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy nyilvánosságra hoz [...] tovább »
Mabisz: a magyarországi biztosítók megbízhatóan működnek
Budapest - A magyarországi biztosítók a nemzetközileg előírt követelményeknél szigorúbb elvárásoknak is [...] tovább »
KSH: 150 éves a hivatalos magyar statisztika
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hivatalos magyar statisztika fennállásának 150. évfordulóját [...] tovább »
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. május 24.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Izmoztak a debreceni hallgatók
Debrecen - A Debreceni Egyetem is versenybe szállt a Magyarország Legizmosabb Egyeteme címért. Egy napon át [...] tovább »
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Burkholder jön, Szécsi sem marad
Miskolc - Amerikai bedobót igazolt az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata a 2017/18-as évadra. tovább »
Háromgólos hátrányból fordított a Rohod
Geszteréd, Rohod - A labdarúgó megyei II. osztály, Diamit-csoport, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzést [...] tovább »
Urbán Flórián: „Irreális fizetések, felülről irányított magyar futball”
Budapest - Urbán Flórián negyvenszeres válogatott labdarúgó a Magyar Nemzetben szedte ízekre a hazai focit - [...] tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: „Már miért ne akarnánk feljutni?”
Balmazújváros - A klubelnök szerint azt a céljukat már elérték, hogy saját kezükben maradt a döntés. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása