2012.06.7 09:02; Frissítve: 2012.06.7 09:02


Vádat emeltek a FKF Zrt. volt vezérigazgatója ellen

Budapest, 2012. június 6., szerda (MTI) – Vádat emelt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. volt vezérigazgatója ellen a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt – értesült szerdán az MTI Hírcentrum.

alt hiba beküldése

A vádirat szerint Bielek Péter összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, így az indokolt 300 millió forintnál 200 millió forinttal többet kapott a munkáért. A volt vezérigazgatót és két társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja az ügyészség, míg egy negyedik embert különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással is megvádoltak – hangzott el az m1 esti Híradójában.

A főügyészség szerint az FKF Zrt. akkori vezérigazgatója és a munkát végző kft. ügyvezetői tisztában voltak azzal, hogy a megrendelésben szereplő összeg jelentősen meghaladja a tényleges költségeket, mert egy 2008-ban készült műszaki felmérés szerint a beruházás legfeljebb 300 millió forintba került volna.

A Magyar Nemzet tavaly decemberben arról írt, hogy Bielek Péter a győztes pályázóval 2009 júniusában kötött szerződést. A közterület-fenntartó 448,5 millió forint plusz áfát fizetett a kft.-nek, amely kifizette alvállalkozóit, majd 194 millió forintot utalt át a projektben addig sehol nem szereplő N Market Kft.-nek. Az összeget a nyíregyházi cég sikkasztással gyanúsított ügyvezetője vette fel, majd azzal a sajátjaként rendelkezett.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2