Frissítve:

V. Németh Zsolt: a horgászok érdekeit is szolgálja az új halgazdálkodási törvény

Magyarország legkisebb hala Magyarország legkisebb hala - © Fotó: MTI
Szombathely, 2013. július 12., péntek (MTI) – A négyszázezer magyarországi horgász érdekeit is szolgálja a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló új törvény, amelyet a közelmúltban fogadott el az Országgyűlés – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

V. Németh Zsolt hangsúlyozta: minden természetes víz kezelője alapvetően az állam, de a következő időszakban a vizek kezelői jogát a horgászok kezébe kívánják adni; édesvízi halászat ezután csak ott végezhető, ahol a horgászok a kezelői jogért nem jelentkeztek.

Természetesen a kormányzat nem szeretné, hogy a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező édesvízi halászat kivesszen – fűzte hozzá -, de az új törvény elsősorban a halállomány védelmét és fejlesztését, illetve az élőhelyek megújítását tartja szem előtt, és pontosan szabályozza a halászati tevékenységet.

Ökológiai célú szelekciós halászatra ezután is szükség van, hiszen például a Balatonból a busát horgász módszerekkel ezután sem lehet kifogni – mutatott rá.

A jövőben is az állam rendelkezik a halgazdálkodási joggal, ezt pályázat útján haszonbérletbe adhatja, a nem állami tulajdonú vizeknél azonban erősebben kötik a tulajdonhoz a haszonbérletet.

Magyarország legkisebb hala Fotó: MTI ©

V. Németh Zsolt tájékoztatása szerint a halállomány megóvása érdekében a jövőben erélyesebben lépnek fel az illegális halfogás ellen, amelyet több új intézkedéssel szándékoznak visszaszorítani. Ezek közé tartozik például, hogy a rendészeti tevékenységet végző halőrök mellett társadalmi halőröket is alkalmaznak, és a jogszabály lehetővé teszi az illegális halfogáshoz használt eszközök elkobzását is.

Ismertetése szerint az új jogszabály bevezeti a fogási tanúsítványt, amelynek segítségével a hal útja az élelmiszerlánc részeként kifogásától kezdve végigkísérhető. Szintén új elem a szabályozásban a halászati engedély, kereskedelmi célú halászat ezután csak ennek birtokában végezhető.

A szigorítások mellett azonban könnyítések is lesznek. Az államtitkár szavai szerint továbbra is megmarad az állami horgászjegy, de bevezetik majd a kéthónapos időszakra szóló turista állami horgászjegyet. Hozzátette: természetesen a turista horgászjeggyel rendelkezőknek is számot kell majd adniuk az alapvető horgászati ismeretekről.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Nemrég még az éhhalál szélén állt, most újra repül a kerecsensólyom
Hortobágy - Kedvére gyakorolhat a tágas hortobágyi röpdéjében. tovább »
Videó: Anyjához ragaszkodik a nyíregyházi kisbölény
Nyíregyháza, Sóstó - Amerikai bölénybébi született a Nyíregyházi Állatparkban. A kis bölény a patásoknál [...] tovább »
Róka a kilencedik áldozata az állatkerti karámjából kiszabadult jaguárnak
New Orleans - Egy róka a kilencedik áldozata a karámjából kiszabadult jaguárnak, amelyik a hétvégén megölt egy [...] tovább »
A brazil városokban elszaporodott, veszélyes skorpiókra figyelmeztetnek kutatók
London - A brazil városokban elszaporodtak a skorpiók, amelyek alkalmazkodtak a városi élethez. A szakemberek arra [...] tovább »
Egy lépés, egy mosoly, egy jól teljesített feladat
Debrecen - A kiképzett „csodakutyák” fizikai és lelki szinten is segítik a beteg gyerekeket. tovább »
Rejtélyes hírek a keleti városrészben elhullott kutyákról
Debrecen - A rendőrség ellenőrzi a területeket, és azt kéri, póráz legyen az ebeken. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Junior műúszó vb – Minden idők legjobb versenye lehet a budapesti
Budapest - Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a szerdán kezdődő budapesti junior [...] tovább »
EL-selejtező – Négy góllal nyert és továbbjutott a Honvéd
Budapest - A Budapest Honvéd bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjé második fordulójába, mivel a 2-1-re [...] tovább »
Credobus Build It MARB – Bukulyáék a klasszikuson
Miskolc - Hatból négy szakaszt nyertek, több mint félperces előnnyel zártak az élen a 2107-es Ladával. tovább »
Calvente: itt az idő, hogy ismét bizonyítsak
Debrecen - A DVSC új igazolása nagy lehetőségnek tartja, hogy a Lokiban futballozhat. A dvsc.hu videointerjúja. tovább »
Öttusa Eb – Hatodik a fiatal magyar páros női váltóban
Székesfehérvár - A hatodik helyen végzett a Kalincsák Eszter, Gulyás Michelle páros női váltóban a [...] tovább »
Kiválóan szereplő hazaiak
Miskolc - Monoki Benjámin két számban is a legjobbnak bizonyult a korosztályos ob-n. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása