Frissítve:

V. Németh Zsolt: a bor Magyarország stratégiai terméke

Kőszeg, 2015. április 18., szombat (MTI) – A bor Magyarország stratégiai terméke, jelentős exportcikk, a nemzeti karakter egyik meghatározója, a magyar gasztronómiai kultúra szerves része – hangoztatta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a VII. szőlő- és klímakonferencia megnyitóján szombaton Kőszegen.

A tárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt mondta: éppen ezért támogatja a kormányzat kiemelten a szőlőültetvények szerkezetátalakítását, borászati gépek beszerzését és technológiai korszerűsítését, valamint a magyar borok minél szélesebb körű népszerűsítését, beleértve az Európai Unió tagállamait és az EU-n kívüli országokat is.

Az éghajlati változás korunk egyik legjelentősebb problémája, mezőgazdasági és hidrológiai következményei is vannak, befolyásolják az egészségi állapotot, az élelmiszer-biztonságot, a borkultúrát – fűzte hozzá V. Németh Zsolt.

Azt mondta: számolni kell az átlaghőmérséklet emelkedésével, a csapadékhozamok csökkenésével és szélsőséges eloszlásával, a hőhullámos napok számának emelkedésével, és ezeknek a változásoknak a következményeként azzal is, hogy valószínűleg előrébb kerül a rügyfakadás és a szüret is.

A szaktárca államtitkára a kőszegi Európa Házban neves hazai borászok, valamint meteorológusok előtt mondta el köszöntőjét. A szakemberek évről-évre azért jönnek össze a határszéli városban, hogy az 1740-es évektől vezetett “Szőlő Jövésnek Könyve” ünnepségsorozathoz kapcsolódva – amikor ünnepélyes keretek között rajzolják be a szőlőhajtásokat a könyvbe – a klímaváltozásnak azokról a hatásairól beszéljenek, amelyek a szőlőtermesztőket és a borászok munkáját érintik.

Huber László (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere arról szólt, hogy a szőlőkultúra évszázadok óta meghatározó jelentőségű a településen, a kőszegi gazdák büszkék jellegzetes boraikra.
Kitért arra is, hogy a Pannon Egyetem Georgikon Kara szeretné, ha Kőszegen felsőfokú mezőgazdasági képzés kezdődhetne, amelyek része lenne borászok képzése is.

Németh Krisztina, a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a konferencia egyik előadója az MTI-nek elmondta: a szőlőtermesztés technológiája, feltételei folyamatosan változtak az elmúlt évszázadokban, de ez a folyamat napjainkban felgyorsult.

A magas – kordonos – műveléssel a fagy veszélye megnövekedett, a hőmérséklet változásai, a páratartalom, a fokozatos melegedés, a növekvő UV-B sugárzás, a csapadék szélsőséges változása, a hirtelen kialakuló jégesők, az évszakok eltolódása hatással vannak a szőlőtermesztésre.

Ezek mellett új kártevők, gombák és rovarok is megjelennek, amelyekkel szemben védekezni kell, a megszokott fajták helyett pedig a fagyot és a meleget is jól bíró szőlőfajtákat kell telepíteni, ami akár a magyar borokat is megváltoztathatja – mondta Németh Krisztina.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
ÁSZ: sok önkormányzati társaság védtelen a korrupcióval szemben
Budapest - A kisebb önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok jelentős része a legalapvetőbb ellenőrző [...] tovább »
Nem ért egyet a napi autópálya-matrica bevezetésével az autóklub
Budapest - Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica [...] tovább »
Foglalkoztatási szolgálat: 19 százalékkal csökkent az álláskeresők száma tavaly
Budapest - A nyilvántartott álláskeresők száma 19 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti [...] tovább »
Gabonaszövetség: elkerülhetetlen a liszt árának emelése
Budapest - A liszt árának minimum 5 százalékos emelését elkerülhetetlennek tartja a szakma - közölte kedden a [...] tovább »
Februártól érkezik a kulturális közalkalmazottak illetménypótléka
Budapest - A januári fizetésekkel, február elején utalják az állami és önkormányzati fenntartású kulturális [...] tovább »
Ennyi volt a 2016. évi bruttó átlagkereset
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Múlt héten jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda NB I – Edzőváltás Újpesten
Budapest - Az NB I alapszakaszának hatodik helyén álló Újpest női röplabdacsapata megvált vezetőedzőjétől, [...] tovább »
Kérdéses a tatabányai labdarúgócsapat szereplése az NB III-ban
Tatabánya - Tavasztól kérdéses a Tatabánya FC szereplése a labdarúgó NB III-ban, mivel ügyvezető nélkül, [...] tovább »
EYOF – Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul
Győr - Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Tizenhárom ország versenyzői az öttusázók fedettpályás idénynyitóján
Budapest - Tizenhárom ország 72 öttusázója indul a hagyományos budapesti idénynyitón, a hétvégi budapesti [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi KKA 30-29 (13-14)
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 12. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét [...] tovább »
Alaposan megizzasztják őket
Berettyóújfalu - Trenyó, Rábl és Gál is bízik benne, hogy „túléli” a keretszűkítést, és utazhat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása