Frissítve:

Üzleti coachképzés indul az ELTE-n

Budapest, 2013. május 25., szombat (MTI) – Üzleti coachképzés indul az ELTE-n szeptemberben, a Magyarországon még újnak számító szakmát, illetve a coach szemléletű vezetői gyakorlatot és életvitelt megismertető képzés programjáról május 28-án tartanak bemutató előadást Budapesten – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

hiba beküldése

A rendezvényen a résztvevők átfogó képet kapnak a képzés tematikájáról, arról a hozzáadott értékről, amelynek birtokában a hallgatók képesek lesznek elsajátítani a coaching szakmát, illetve saját vállalkozásuk előnyére alkalmazni a coach szemléletet.

Az üzleti coaching célja a vállalat menedzserének támogatása abban, hogy a napi feladatokon túl fejlessze saját magának és beosztottainak tudását, ezáltal magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, és mindenekelőtt képes legyen “egyensúlyban tartani” a munkahelyi és a magánéletét. (A coaching, mint szakma egy üzletember, állampolgár teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik – olvasható a szakmáról szóló ismertetésekben.)

A cégvezetők naponta szembesülnek döntési helyzetekkel, konfliktusokkal, dilemmákkal, amelyek megoldásához nemzetközi tapasztalatok szerint a coaching eredményes segítséget ad. Külföldön, különösen a válság idején ébredtek rá a cégek a coaching hasznára

Felmérések szerint a coaching, az informatika után a második leggyorsabban növekvő üzletág lett. A Manchester Review több mint 300 cég vizsgálata alapján állapította meg, hogy a coaching költségei 5,7-szeresen térültek meg.

A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) globális kutatása szerint világszerte mintegy 47 500 coach dolgozik, 21 300 Európában, 3 500 Kelet-Európában. A coaching éves árbevétele világszerte már eléri a 2 milliárd dollárt, Európában a 900 millió dollárt, a kelet-európai régióban 69 millió dollárt tesz ki.

Magyarországon még kevésbé ismerték fel ennek a területnek a jelentőségét, legfeljebb néhány száz üzleti coach működik. A coach szakma piaca a jelenleg működő mintegy 600 ezer vállalkozás lehet.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Mátyás király-emlékév – Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat
Budapest - Több mint 150 helyszínen rendeztek programokat Kanadától a moldvai Magyarfaluig a Mátyás [...] tovább »
Átadták a Magyar Fiatalokért díjakat
Budapest - Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke és Rátgéber László [...] tovább »
ITM: az uniós források felhasználása Magyarországon a V4-ek között kiemelkedő
Budapest - Az európai uniós források felhasználása Magyarországon a V4-es összehasonlításban is kiemelkedő: a [...] tovább »
Vádat emeltek egy idős férfi halálát okozó, börtönbe bekiabáló nő ellen
Budapest - Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki megütött egy börtönnél, a nyílt utcán egy idős embert, [...] tovább »
ITM: szerdán nyílik meg az Otthon Melege Program utolsó fordulója
Budapest - Technikai okok miatt megváltozik az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja, így a [...] tovább »
Hajléktalanok – Fülöp Attila: a hideg időben az ellátórendszer igénybevétele a túlélés záloga
Székesfehérvár - Az ellátórendszer igénybevételére biztatta a hajléktalanokat az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Szűk kerettel értünk ide, mert sok kulcsjátékosunk sérüléssel bajlódik.”
Kazincbarcika - A hétvégén játszották a férfi floorball OB II, 5. fordulóját. tovább »
MÖSZ-válság – Az elnökség szeptemberben értesült a hiányról
Budapest - A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségét nem vonták be az augusztusi ifjúsági [...] tovább »
Szófiában is villant a penge
Nyíregyháza - Debrecenben is pástra léptek az ifjú nyíregyházi kardozók. tovább »
Kamion Eb – Újra magyar pilótával indul a sorozatban a magyar csapat
Budapest - A 2014-ben és 2015-ben Európa-bajnok Oxxo Hungary Truck Racing Team újra magyar versenyzővel, a 20 éves [...] tovább »
„Feljavult nyitásainknak köszönhetően nyertük meg a meccset”
Miskolc - Hétvégén játszották a férfi röplabda NB II, Keleti csoport, 8. fordulóját. tovább »
Bronzérmes lett a magyar csapat a hajléktalanok futball-világbajnokságán
Budapest/Mexikóváros - Magyarország válogatottja bronzérmes lett a Homeless World Cupon, a hajléktalanok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása