Frissítve:

Utolsó pillanatban jött az áztató eső

Utolsó pillanatban jött az áztató eső © Fotó: Pixabay
Hajdú-Bihar – Mondhatni, optimális körülmények mellett fejlődhetnek a konyhakerti- és a szántóföldi kultúrák.

hiba beküldése

Április hónapunk az átlagnál még mindig 2-3 fokkal melegebb volt, de a szárazságot már többszöri csapadék enyhítette áztató eső és szórványos záporok, zivatarok formájában.

Megváltozott a légkörzés

Sokfelé szinte életmentő volt a hónap második felében érkező csapadék. Április derekára nagy területeken hiányzott csaknem kéthavi csapadéknak megfelelő nedvesség a 30 éves átlaghoz viszonyítva, s ez csak az idei deficitet jelentette a tavaly nyári-őszi hiány tetejébe. Egy-egy szerencsés térséget leszámítva az első két dekádban alig 5 millimétert regisztráltunk területi átlagban, addig kitartott a magas nyomású dominancia felhőoszlató, leszálló légáramlással és igen száraz levegővel. Huszadika tájékán következett változás a nyomáselrendeződésben, a tartós keleties áramlás déliesre, majd északnyugatira, északira fordult. Ekkortól nedvesebbé is vált a levegő térségünkben, frontok is gyakran érték el Észak-Tiszántúlt.

A harmadik dekád bőséges hozamával a hónap csapadékösszege 20-50 milliméter között alakult, területi átlagban hozzávetőleg az ilyenkor szokásosnak megfelelő mennyiség hullott. A nagyobb mennyiségeket rendre a déli tájakon, a bihari-sárréti térségben mértük, arrafelé 50-60 milliméteres hozam volt jellemző, másutt átlagosan 30 és 40 milliméter közé esett a havi szumma. A talajok felső rétege mostanra kellően átnedvesedett, az intenzívebb csapadékesemények utáni sáros felszínen átmenetileg szüneteltek is a kinti munkák. A napraforgó, a répafélék, a kukorica és a kiskerti zöldségek vetései biztonságban csírázásnak indulhattak, ehhez optimális, 15°C körüli talajhőmérséklet társult. A mélyebb rétegek nedvességdeficitje azonban továbbra is tetemes, megközelíti a 60-90 millimétert.

Hőmérsékleti szempontból folytatódott az átlagnál melegebb periódus, mindössze néhány hűvösebb nap fordult elő az egész hónap során, de hajnali faggyal már nem kellett számolni, legfeljebb az erre hajlamos körzetekben, s csupán a talaj mentén. A napi középhőmérséklet tartósan 10°C fölé emelkedett, ez jobbára 5-8 fokos minimumokból és 15-20 fok közötti csúcsértékekből állt össze. Bár korábban is előfordult 25°C körüli felmelegedés, a harmadik dekádban mértük a hónap legmelegebb időszakát, 25-26-a táján egy gyors meleghullám sokfelé hozta meg az első nyári-, sőt, egy-két helyen hőségnapot is. A napi párolgás potenciális mértéke ezzel párhuzamosan 2-4 milliméterre nőtt, de a legmelegebb napokon az 5-6 millimétert is elérte. Nedves talajfelszín esetén ez a mennyiség talajainknak 5-6 liternyi veszteséget jelentett minden négyzetméteren egyetlen nap alatt.

– Debreceni Egyetem, AKIT DTTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása