Frissítve:

Útdíj – Hétfőn délutánig mintegy 210 ezer megyei matricát értékesítettek

Útdíj – Hétfőn délutánig mintegy 210 ezer megyei matricát értékesítettek
Budapest, 2015. január 5., hétfő (MTI) – Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei matrica volt – mondta Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ Zrt. szóvivője hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

hiba beküldése

Kibédi-Varga Lajos kiemelte, hogy a megyei matricák nem a megváltástól számított egy évig, hanem egységesen 2016. január 31-ig lesznek érvényesek.

Kifejtette: tavaly az év első hónapjában 165 ezer éves országos matricát értékesítettek. Ezt a mennyiséget idén már az év első 4 napjában átlépték: január 4-ével bezárólag már 175 ezer megyei matricát adtak el.

Idén január elsejétől az időalapú – heti, havi, éves – matricák mellett bevezették az évi ötezer forintos áron elérhető megyei matricákat, és egyben országszerte bővült a díjköteles útszakaszok hossza.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) korábban azt közölte: türelmi idő segíti a közlekedőket, hogy megszokják, egy adott megyében mely szakaszokon érvényes a megyei matrica. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 forint) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak.

Ezt Kibédi-Varga Lajos is megerősítette, kiemelve, hogy 10 napos vagy havi matricával nem lehet utólagosan rendezni a jogosulatlan úthasználatot, csak éves megyei vagy országos éves matricával. Hozzátette: attól függetlenül azonban, hogy az autósnál hányszor regisztráltak jogosulatlan úthasználatot a türelmi idő alatt, az 1470 forintos szolgáltatási díjat csak egyszer kell megfizetni.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megkezdődött a furmint és a hárslevelű felvásárlása Tokaj-Hegyalján
Tolcsva - Megkezdte a furmint és a hárslevelű szőlő felvásárlását az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt.a [...] tovább »
Még tart a kárfelmérés az erdélyi vihar után
Budapest - Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a [...] tovább »
Szakértői vélemény: gyorsulnak jövőtől az adóperes eljárások
Budapest - Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az [...] tovább »
Újabb 100 Credo autóbusz áll forgalomba, Borsodba is érkeznek járművek
Győr, Miskolc - Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három [...] tovább »
Hogy veszünk használt autót?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egyre tudatosabban választanak használt autót a magyarok egy friss felmérés szerint. tovább »
Őszi tippek a tökéletes bor-sajt párosításhoz
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ez a pár javaslat jó alapot adhat a legfinomabb ízpárok megtalálásához. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Már az első harmadban eldőlt
Miskolc - Könnyű győzelmet aratott péntek este a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapata. tovább »
Szpari – Olyan lehet, mint a Sopron elleni volt
Nyíregyháza - A Szpari már szombaton útnak indul a vasárnapi, mosonmagyaróvári meccsre. tovább »
Egyesben második, párosban első lett
Nyíregyháza - Laskai Írisz jól szerepelt a karcagi másodosztályú asztalitenisz-ranglistaversenyen. tovább »
Mezőkövesd vs. Újpest – Létszükséglet a három pont
Mezőkövesd - Szombaton este játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC NB I-es labdarúgó-mérkőzést. tovább »
Ifi ob: nagy csatát vívott a döntőben a két Bernáth
Debrecen - Házon belül döntötte el a két DVSC-s Bernáth, hogy Attila vagy László a jobb a szombati 49 kilós [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása