Frissítve:

Útdíj – A DK azonnali változtatásokat követel

Budapest, 2015. január 20., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy több ponton módosítsa az év eleje óta érvényes új útdíjrendszert a kialakult káosz csökkentése érdekében.

Erről Varju László, az ellenzéki párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt az MTI-nek kedden, hangsúlyozva, hogy a DK szerint a “józan tiltakozások” ellenére kiterjesztett útdíj a Fidesz “eddig ismert pénzbehajtó intézkedéseinek ésszerűtlenségét is meghaladja”.

A politikus, mindenekelőtt az M0-s körgyűrű azonnali ingyenessé tételét követelte, mivel az szerinte környezetvédelmi szempontokból is azt a célt szolgálja, hogy tehermentesítse a főváros amúgy is kaotikus forgalmát.

A DK emellett követeli, hogy a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető útszakasz díját is azonnal töröljék el, továbbá a nem közvetlenül autópályára vezető utak se váljanak fizetőssé. Varju László a megyei e-matricák szabályainak módosítását is kezdeményezte annak érdekében, hogy egy-egy megyei e-matrica a megyehatárt követő első autópálya-lehajtóig használható legyen, valamint a megyéket összekötő hidakra elegendő legyen egyetlen e-matricát megvásárolni.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés 2017. november 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Lázár: jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban
Budapest - Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet [...] tovább »
A Nemzeti Színház társulata születésnapján köszöntötte Törőcsik Marit
Budapest - A Nemzeti Színház társulata 82. születésnapja alkalmából köszöntötte Törőcsik Marit, a nemzet [...] tovább »
Számítógépeket osztottak a kormány időseket támogató programja keretében
Berettyóújfalu - A kormány idősügyi infokommunikációs programjának keretében ötezer, 65 év feletti, [...] tovább »
Légiszövetség: az online jegyvásárlással és utasfelvétellel a legelégedettebbek az utasok
Budapest - A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb felmérése szerint az utasok leginkább az [...] tovább »
Ombudsman: jogellenesen utasították el egy leszbikus nő örökbefogadási kérelmét
Budapest - Az ombudsman jelentése szerint jogellenes volt egy pécsi leszbikus nő örökbefogadási kérelmének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott
St. Gallen - A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
Edzőtábort tartanak Nádudvaron
Hajdúszoboszló, Nádudvar - A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 3 napos edzőtábort szervez a Dávid [...] tovább »
Mindössze 13 évesen az U17-esek között a tollaslabda Eb-n
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola három tollaslabdázója és egy edzője is részt vesz a november 29-ig [...] tovább »
Nyerő volt a 21 a medencében
Debrecen - A Lipők, Pázmányi, Mészáros, Béres-kvartett 16 éve fennálló országos csúcsokat döntött. tovább »
Világkupa-győzelmek és bajnoki címek a debrecenieknek
Debrecen, Mikepércs - Nem kevesebb mint 19 éremmel térhettek haza a shogun SE karatékái a magyar bajnokságról. tovább »
Őrületes mérkőzés Sevillában
Sevilla - A Liverpool a félidőben 3–0-ra vezetett, azonban a hazaiak a 93. percben döntetlenre mentették a meccset. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása