Frissítve:

Utcanévváltozás – a kormányhivatal a helyszínen segíti az okmánycserét Hevesben

Eger, 2013. április 5., péntek (MTI) – A Heves Megyei Kormányhivatal a járási okmányirodák kitelepülésével, munkatársaik helyszíni ügyintézésével segíti az állampolgárok okmánycseréjét azokon a településeken, amelyeken a törvénynek megfelelően megváltoznak az önkényuralmi korszakra emlékeztető utcanevek – tájékoztatta a kormányhivatal pénteken az MTI-t.

hiba beküldése

Burián Orsolya sajtószóvivő közölte: Átányban, Domoszlón, Parádsasváron és Sirokban segítettek, illetve segítenek az iratok gyors, költségmentes cseréjében.

Emlékeztetett arra: az önkormányzati törvény módosítása értelmében közterületek nem viselhetik olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. A tilalom vonatkozik olyan szervezet nevére is, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlen összefüggésbe hozható.

Mindennek nyomán Átányban a Lenin utcát Gyöngyvirág utcának, a Ságvári Endre utcát Orgona utcának, az Előre utcát Tavasz utcának, az Úttörő utat Ősz utcának, a Sallai utcát Nyár utcának nevezik már.

Domoszlón az önkormányzat nyolc utca nevének megváltoztatásáról döntött: a Ságvári Endre út ezentúl Sport út, a Mező Imre út Mező út, a Marx Károly út Tölgyfa út, a Szamuely Tibor út Orgona út, a Lenin út Malom út, a Kun Béla út Kun út, a Rózsa Ferenc út Rózsa út, az Úttörő út pedig Pincesor út. A változás csaknem ötszáz lakost érintett.

Parádsasváron a Ságvári Endre út új neve Gesztenyés utca, Sirokban a Lenin út Liget út lett, a Ságvári út pedig a Béke út elnevezést kapta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A szénhidrátban túl alacsony és túl magas étrend egyaránt káros az egészségre
London - A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet [...] tovább »
Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára
Székesfehérvár- Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla [...] tovább »
Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
Budapest - Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő [...] tovább »
Augusztus 20. – Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
Karcag - Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a [...] tovább »
Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós és Gulyás Gergely
Budapest - Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Le a kalappal a játékosok és a közönség előtt”
Debrecen - A DVSC vs. MTK (3-3) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Feczkó Tamás [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban mentett pontot a Debrecen
Debrecen - Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. MTK 3-3 (1-2)
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 5. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK [...] tovább »
Fotók: Izompacsirta zsaruk emelgették a tonnákat
Hajdúszoboszló – A XII. Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt rendezték meg pénteken délután [...] tovább »
Tour de Hongrie – Bratascsuk százötven kilométeres szökésből “ért haza”
Hajdúszoboszló - Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása