Frissítve:

Utcai akciót szervez a Deák téren a BÚÉK közösségi dokumentumfilm csapata

Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) – Utcai akciót szervez vasárnap délután Budapesten, a Deák téren a BÚÉK című közösségi dokumentumfilm csapata, amely installációval és performanszokkal is készül – tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

hiba beküldése

A Deák Ferenc téri templom előtt megrendezendő akció keretében a szervezők a filmet jelképező installációt, egy közösségi üzenőfalat állítanak fel, amely a filmhez hasonlóan szabad teret ad a kreativitásnak, a járókelők évértékeléseinek, fogadalmainak és az év fordulójához kapcsolódó gondolatainak – írták a szervezők közleményükben.

Az utcai akciót rövid performanszok is színesítik majd.

Szilveszterkor készül Magyarország első közösségi dokumentumfilmje BÚÉK címmel. Az egész estés produkcióhoz bárki küldhet mozgóképet, emellett a fiatal filmesek is készítenek hozzá epizódokat.

Korábbi közlés szerint a szervezők azért választották témának a szilveszter éjszakáját, mert az év utolsó napja felfokozott, mindenkit megmozgató esemény, ami különösen jól láthatóvá teszi a különböző társadalmi csoportok, korosztályok, szubkultúrák sajátosságait.

A produkcióhoz a film weboldalán, a www.buekfilm.hu-n keresztül december 31-től bárki feltöltheti saját történetét, élményeit videó formájában az idei szilveszterről, hogy “a sok kicsi történet összeálljon egy egész estés dokumentumfilmmé”.

Formai, terjedelmi megkötés nincs, a felvételek kézikamerával, telefonnal is elkészíthetők. A szervezők akár több ezer feltöltött videót is várnak.

A nyílt pályázat mellett számos fiatal filmes vesz részt a produkcióban, ők egy-egy karaktert követnek végig december 31. és január 1. között, 24 órán keresztül. A film bemutatóját 2014 decemberére tervezik az alkotók.

A produkció korábban azt közölte, hogy a film két producere Kálmán Mátyás és Halász Juli producer-rendező. A felkért filmesek között van Grosan Cristi, Muhi Zsófi, Lakos Nóri, Hatala Noémi, Kerékgyártó Yvonne, Eskulits Fruzsina és Visky Ábel.

– MTI –



További hírek a Budapest hírei kategóriából
A hazai beszállítók is készülnek, és részt vesznek a Paks II. projektben
Budapest - Az Európai Unió tagországai közül Magyarország az áramimportnak leginkább kitett országok egyike. [...] tovább »
Emelkedett a gázolaj ára
Budapest - Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken Mol Nyrt. tovább »
TOTÓ-eredmények – 8/1. hét
Budapest - A TOTÓ 8. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Érden
Budapest - Személyautó ütött el egy gyalogost Érden, a férfi a helyszínen meghalt - közölte a Pest Megyei [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Könnyedén került előnybe a MAC
Budapest - A MAC Budapest már az első harmad után négy góllal vezetett, és végül 5-1-re győzött a vendég [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – A címvédő Szolnok elveszítette veretlenségét
Budapest - A címvédő Szolnok elveszítette veretlenségét a férfi vízilabda ob I-ben, miután az alapszakasz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – Elrajtolt a középszakasz, hét góllal nyert a Szolnok
Budapest - A vártnál is fölényesebb győzelmet aratott a Szolnok a Honvéd felett a férfi vízilabda ob I [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Péni István egyedül kevés volt a puskás vegyescsapatban
Győr - Péni István az egész mezőny legjobb eredményét érte el ugyan, Szijj Katinkával alkotott párosa azonban [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – A vasárnapi program
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia tizenhatodik, utolsó versenynapján, vasárnap négy számban avatnak győztest. tovább »
Phjongcshang 2018 – Éremtáblázat
Budapest/Phjongcshang - A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik hivatalos versenynapja - 98 szám - után Norvégia [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Kanada a bronzérmes férfi jégkorongban
Phjongcshang - A kanadai férfi jégkorong-válogatott szerezte meg a bronzérmet a phjongcshangi téli olimpián, [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Japán bronz női curlingben
Budapest/Kangnung - A japán csapat szerezte meg a bronzérmet női curlingben a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása