Frissítve:

Uszodai rosszullét – A fürdőszövetség szerint biztonságosak a magyar fürdők

Eger, 2013. június 14., péntek (MTI) – A Magyar Fürdőszövetség szerint biztonságosak a magyar fürdők, a fertőtlenítésre használt vegyszerek kezelésénél azonban nem lehet kizárni az emberi tényezőt – mondta a szervezet ügyvezető elnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy pénteken 17 ember lett rosszul a Heves megyei Demjén fürdőjében, amikor klórgáz került a levegőbe.

hiba beküldése

Épp az ilyen és ehhez hasonló balesetek elkerülése érdekében született meg a fürdőszövetség kezdeményezése nyomán az a döntés, hogy szeptembertől csak OKJ tanfolyam elvégzése után lehet fürdőgépészi munkakört ellátni – közölte Vancsura Miklós.
Mint elmondta, a magyarországi fürdőkben igen ritkák a vegyi balesetek, mert szigorú szabványok vonatkoznak a fertőtlenítéshez használt vegyszerek tárolására és használatára, illetve rendszeresen ellenőrzik azok betartását. Tavaly csupán egy olyan baleset történt, amikor klórgáz került egy fürdő levegőjébe – tette hozzá.
A magyarországi fürdőkben két eljárás terjedt el. Az egyik, amikor a reakcióba lépő vegyszerek használatával állítják elő a fertőtlenítőszert. A másik, amikor elektrolízis nyomán folyékony formában juttatják a vízbe a klórt. Ez utóbbi biztonságosabb, mert kizárja a gázképződést – magyarázta az ügyvezető elnök. Ugyanakkor az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek arra törekednek, hogy a klórt mint fertőtlenítő anyagot egyre inkább kiszorítsák a fürdőkből – jegyezte meg.
A vegyszerek helyett úgynevezett ultraszűrőket használnak, amelyek a baktériumokat és a vírusokat ki tudják szűrni a vízből. Ez a klór okozta mellékhatásokat, például a szemek bevörösödését is kiküszöböli. Magyarországon Sárváron helyeztek üzembe először ultraszűrős fertőtlenítési technológiával működő fürdőt – mondta Vancsura Miklós.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Vargha: Lengyelország és Magyarország segíti egymást a világháborús sírok feltárásában
Budapest - Magyarország és Lengyelország már korábban megállapodott abban, hogy kölcsönösen segítik egymást a [...] tovább »
Stratégiai partnerség: kezet adtak a foglalkoztatásra és a fejlesztésekre
A megállapodás eredményeként több mint 13 ezer új munkahelyet teremtettek a partner cégek. tovább »
További helyeken figyelmeztetnek a sok eső, illetve a szél miatt
Budapest - A sok eső veszélye miatt Budapestre és kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést, köztük [...] tovább »
Videó: Dudával lázadt a rossz parkolásért – Ez szinte mindennapos jelenség Nyíregyházán
Nyíregyháza - Két helyet is elfoglalt egyszerre egy parkoló autós Nyíregyházán, ezért egy másik, dühös [...] tovább »
Ma van a magyar dráma napja
Budapest - Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak országszerte és a határon túl is magyar [...] tovább »
Hatodszor lesz Volkswagen márkatalálkozó a Hungaroringen
Budapest - Több ezer autót várnak az idei, VI. Volkswagen-találkozóra, amelyet szombaton rendez meg a márka hazai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hivatalos totónyeremények – 38/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Újabb magyar aranyérem
Debrecen - Görgényi Ilona egyéniben szerzett első helye után az utánpótlás II-es csapatok versenyében is magyar [...] tovább »
Pénteken kezdődik a lovasterápiás verseny Fóton
Budapest - A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) védnökségével és [...] tovább »
Május óta erre vártak
Nyíregyháza - A magyar női röplabda-válogatott mindjárt sorsdöntő mérkőzéssel kezd az Európa-bajnokságon. tovább »
Kovács Róbert címvédése Európa leghosszabb terepfutó versenyén
Budapest - Kovács Róbert megvédte címét Európa leghosszabb, 602 kilométeres terepfutó versenyén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása