Frissítve:

Úszó Eb – Bernek és Balog is döntős 200 méter háton

Berlin, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) – Bernek Péter a második, Balog Gábor pedig a harmadik legjobb idővel jutott a 200 méter hát szombati fináléjába a berlini úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

hiba beküldése

Mindkét magyar a második elődöntőben kapott helyet. A dunaújvárosi Balog egészen 150 méterig vezetett, míg a Kőbánya SC versenyzője eleinte a középmezőnyben tempózott, majd a második száz méteren fokozatosan felzárkózott, 150 méternél pedig már második volt, aztán az utolsó hosszon a címvédő lengyel Radoslaw Kawecki mindkettejüket lehajrázta.

Bernek 1:57.41 perccel második, Balog 1:57.97 perccel harmadik lett a futamában és összesítésben is. Előbbi több mint egy, utóbbi több mint két másodpercet javított a délelőtti előfutamban elért idején.

Bernek Péter kifejtette, a finálé ellenére nem elégedett magával:

“Nehézkes voltam, vagy legalább is így éreztem, az időm viszont elfogadható. Az igazi verseny azonban csak most, azaz holnap kezdődik, a döntőben kell majd igazán nagyot alakítani, ehhez pedig alaposan ki kell pihennem magamat.”

Balog Gábor is talált javítanivalót az úszásában:

“Mentem veszettül, bár ennyire gyorsan nem akartam kezdeni, csakhogy elvitt a hév. A fordulóim viszont nem álltak rendesen össze, úgyhogy egy csomó energiát elpazaroltam, ráadásul az utolsó hosszon nekiúsztam a kötélnek, vagyis a döntőben van hová fejlődnöm.”

Hozzátette, az említett hibák kiküszöbölésével sokat nyerhet, és ha egyéni csúcsa közelébe jut, tehát 1:57-en belül ér célba, nagy baj már nem érheti.



További hírek a Sport kategóriából
DEAC: nagy küzdelem után újabb hazai győzelem
Debrecen - Nagyon értékes győzelmet aratott utolsó hazai alapszakasz mérkőzésén a DEAC kosárlabdacsapata. Az [...] tovább »
DVSE: csak fellángolásokra futotta a Fradi ellen
Debrecen - Nem volt esélye a DVSE vízilabdacsapatának az FTC-Telekom ellen az OB I középszakaszának 5. [...] tovább »
„A múlt hetet el kell felejteni, az az előtti hetet is el kell felejteni, és a mostanit?”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 20. fordulójában négy meccset játszottak szombaton. tovább »
„Itt ha van egy harmadik félidő akkor sem rúgunk gólt”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 20. fordulójában három meccset játszottak szombaton. tovább »
„Amit az elmúlt időszakban felépítettünk a mai napon leromboltuk!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 20. fordulójában négy meccset játszottak szombaton. tovább »
„Gyakorlatilag helyzet nélkül nyerték meg a meccset”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 20. fordulóját játszották szombaton. Megyénk csapatainak eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A kabai futballt ismét visszahoztuk a térképre”
Hajdú-Bihar - Többek között a Kaba, a Sárrétudvari és a Hajdúhadház is pályára lépett a labdarúgó megyei [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása