Frissítve:

Uniós támogatások – Csepreghy: nagyon valószínű a megállapodás a felfüggesztett forrásokról

Budapest, 2013. augusztus 27., kedd (MTI) – Körvonalazódik a megállapodás a 13 felfüggesztett uniós fejlesztési programról, 99,9 százalék, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) meg fog tudni állapodni – közölte a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

hiba beküldése

Csepreghy Nándor elmondta: a szakértői egyeztetések azt jelzik, hogy szeptember 9-én, amikor Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Brüsszelben tárgyal Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal, meg fognak tudni állapodni.

“Az EB részéről is látjuk a nyitottságot, ami a megállapodás felé visz” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindkét fél érdekelt a gyors megoldásban.

A helyettes államtitkár elmondta: az unió kifogásolta a mérnökkamarai tagságot és a magyar nyelv kötelező ismeretének előírását a magyarországi beszerzéseknél, ezen a kormány – bár komolytalannak tartja a kifogásokat -, változtatott és elfogadja a bizottság szankcióját.

Ez azt jelenti, hogy az uniónak kiküldött számlák egy részét az EB nem fizeti ki, de ezt az összeget más fejlesztéseknél újra fel lehet használni, Magyarország újra megpályáztathatja ezeket a pénzeket.
5-600 milliárd forint 5-10 százalékáról lehet szó – mondta a helyettes államtitkár.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta, hogy mivel újra meg lehet pályáztatni az összeget, Magyarország nem fog forrást veszíteni a szankció miatt.

Lázár János államtitkár, aki augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el az uniós fejlesztési támogatások elosztását felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését, augusztus 12-én jelentette be, hogy a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
“Kapzsisági illetéket” vet ki a román kormány a bankokra
Bukarest - A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra - [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Újabb forrás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására
Budapest - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására 5 milliárd forintot [...] tovább »
A kormány 140 millió forintot szán a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítésére
Budapest - A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez [...] tovább »
A kormány 10 milliárd forintot szán az autóbuszos személyszállítás finanszírozására
Budapest - A kormány megbízta a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása