Frissítve:

Uniós külügyminiszterek – Szijjártó: az ebola több mint egészségügyi kihívás

Luxembourg, 2014. október 20., hétfő (MTI) – A Nyugat-Afrikában áldozatokat szedő ebolajárvány több mint egészségügyi kihívás – hangoztatta hétfőn magyar újságíróknak az uniós külügyminiszterek tanácskozásának alkalmával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

hiba beküldése

A járvány kiemelt helyen szerepelt a tanácskozás napirendjén.

“Az Európai Uniónak figyelembe kell vennie, hogy ez több mint egy egészségügyi kihívás. A világnak azon a felén az ennél kisebb horderejű esetek is gazdasági rendszereket tudnak romba dönteni és politikai rendszereket tudnak destabilizálni” – mondta Szijjártó, aki szerint ilyen esetben nemcsak Európa, hanem az egész világ felelőssége, hogy a kialakult helyzetet mind gazdasági, mind politikai szempontból kezelje.

A külügyminiszterek tanácskozásának napirendjén a közel-keleti, iraki, szíriai helyzet is szerepel. Szijjártó Péter tudatta: a visegrádi országok külügyminisztereinek egyeztetésén kiemelten foglalkoztak azzal, hogy az Európai Uniónak élen kell járnia azon keresztények megvédésében, akiket a térségben ki akarnak irtani. A V4 soros elnökségét ellátó Szlovákia külügyminisztere, Miroslav Lajcák Szijjártó Péter elmondása szerint egyetértett azzal, hogy a keresztények kiirtásáért felelős Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges muszlim szervezet, és egyéb terrorista mozgalmak vezetőit mihamarabb a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell állítani.

Lett szervezésben reggel Grúzia uniós közeledéséről egyeztettek az uniós tagállamok külügyminiszterei közül az úgynevezett “Grúzia barátai” országcsoport tárcavezetői. Ezzel összefüggésben Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja az unió további bővítését.

“Az Európai Unió akkor tud erősödni, ha bővül, illetve, ha a szomszédságpolitikáját szorosabbra fűzi” – nyomatékosította a külügyminiszter, aki szerint az unió keleti partnerség programja nagyon sok lehetőséget rejteget, de nem a jelenlegi formájában.
“Ha nem tesszük országspecifikussá ezeket a programokat, akkor nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőséget” – vélekedett Szijjártó Péter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ez Magyarország számára azért különösen jelentős, mert a kereskedelmi együttműködés bővül ezekkel az országokkal, és a számos további akadály lebontása újabb és újabb lehetőségeket teremthet a magyar gazdaság számára.

A külgazdasági és külügyminiszter kérdése válaszolva közölte: sem a külügyminiszterek tanácskozásán, sem más megbeszéléseken, sem formálisan, sem informálisan nem került szóba az, hogy az Egyesült Államok magyar állami intézmények vezető beosztású tisztviselőit, illetve a kormányhoz köthető embereket sújthatott beutazási tilalommal korrupciós érintettségre hivatkozva.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Szervátültetettek versengtek Debrecenben
Debrecen - A Debreceni Egyetem támogatásával rendezték meg a Szervátültetettek Sportnapját a hétvégén. A [...] tovább »
Gyógyító könyvadomány érkezett a debreceni onkológiára
Debrecen - Elsőként az Onkológiai Klinika betegei kaptak abból a csaknem kétezer könyvből, amit a Debreceni [...] tovább »
Városi véradónap Záhonyban
Záhony - Március 7-én, kedden a Magyar Vöröskereszt területi szervezete rendez véradónapot a Hétszínvirág [...] tovább »
A vallás lehet a megmentő
Debrecen - Isten jelenléte a mindennapi életben segít legyőzni az akadályokat – hangsúlyozták a beszélgetésen. tovább »
12 dolog, amit minden férfi csinál, amikor nem látja senki
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem is gondolná, de nem marad titok, mert a következő illusztrációk mindent [...] tovább »
HENT: rákot és meddőséget okozhatnak a hamis növényvédő szerek
Budapest - A hamisított növényvédő szereknek súlyos egészségkárosító hatásuk lehet az emberi szervezetre, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Görges szetthátrányból fordított
Budapest - A harmadik helyen kiemelt Julia Görges szetthátrányból fordítva jutott be a nyolcaddöntőbe kedden a [...] tovább »
Tokió lebeg a szeme előtt
Mezőkövesd - A napokban 19 éves sportolónővel „művészet” találkozni, csak mutatóban tartózkodik [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Nem tudja megrendezni vasárnapi mérkőzését a Kisvárda
Budapest - Pályája rossz állapota miatt a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda nem tudja megrendezni a [...] tovább »
Mernek nagyot álmodni az újvárosiak: olimpiára készülnek
Tiszaújváros - A rövidpályás gyorskorcsolyázók remek példát mutatnak a Tisza-partiaknak. tovább »
MLSZ – Új eljárást rendeltek el Thomas Doll ügyében
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte Thomas Dollnak, [...] tovább »
A nép és az olimpia
A leghőbb vágyam az, hogy Magyarország olimpiát rendezzen és – sok más sportszeretőhöz hasonlóan – hazai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása