Frissítve:

Uniós és helyi forrásból felújítják a XXII. kerületi szakrendelőt

Budapest, 2013. augusztus 13., kedd (MTI) – Részben európai uniós, részben önkormányzati forrásból, összesen 220 millió forintból jövőre felújítják a XXII. kerületi szakorvosi rendelőintézetet – jelentette be a városrész polgármestere és országgyűlési képviselője kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

A tervek szerint a májusban kezdődő és november végéig tartó programban a fél évszázados épület homlokzatát és tetejét hőszigetelik, kicserélik az ablakait, a fűtési rendszert pedig termosztatikus radiátorszelepekkel szerelik fel.

Németh Zoltán (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az Új Széchenyi Terv keretében zajló beruházásnak köszönhetően a kerületi intézményfenntartási költségei évente várhatóan 8,5 millió forinttal csökkenhetnek. Az 1965-ben átadott épület már régen megérett a felújításra, és a mostanihoz hasonló nagyságrendű beruházást még nem végeztek az intézményben. A projektet az önkormányzat 30 milliós önrésszel finanszírozza – ismertette.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a most bejelentett program nem egyedülálló a kerületben, még több más beruházást is terveznek, például – a fővárossal közösen – a budafoki Városház tér és a piac felújítását.

Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy az elmúlt két évben újították meg a gyermekorvosi rendelőt, valamint akadálymentesítették a főépületet 50 millió forintból. A napokban megkezdődik az épület valamennyi emeletén a vizesblokkok felújítása is. Reményei szerint a beruházásokkal emberibb és barátibb környezetet tudnak teremteni az intézménybe látogató kerületieknek.

Karsay Ferenc alpolgármester közölte: a projekt eredményeként az épület üzemeltetéséhez évente 35 ezer köbméterrel kevesebb földgázt kell majd felhasználni, és így 78 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Semjén: 2018 a családok éve lesz
Szarvas - Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak [...] tovább »
Brazil szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Pécs - Augusto de Campos brazil költő, fordító, zenekritikus és vizuális művész átvette a Janus Pannonius [...] tovább »
Megkezdődött a furmint és a hárslevelű felvásárlása Tokaj-Hegyalján
Tolcsva - Megkezdte a furmint és a hárslevelű szőlő felvásárlását az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt.a [...] tovább »
Még tart a kárfelmérés az erdélyi vihar után
Budapest - Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a [...] tovább »
Szakértői vélemény: gyorsulnak jövőtől az adóperes eljárások
Budapest - Jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi az adóperes eljárásokat jövő év január elsejétől az [...] tovább »
Újabb 100 Credo autóbusz áll forgalomba, Borsodba is érkeznek járművek
Győr, Miskolc - Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Félmaratont futottak a Nagyerdőn
Debrecen - Több száz fő részvételével rendezték meg szombaton a III. Decathlon Nagyerdei Félmaratont Debrecenben. tovább »
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Már az első harmadban eldőlt
Miskolc - Könnyű győzelmet aratott péntek este a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapata. tovább »
Szpari – Olyan lehet, mint a Sopron elleni volt
Nyíregyháza - A Szpari már szombaton útnak indul a vasárnapi, mosonmagyaróvári meccsre. tovább »
Egyesben második, párosban első lett
Nyíregyháza - Laskai Írisz jól szerepelt a karcagi másodosztályú asztalitenisz-ranglistaversenyen. tovább »
Mezőkövesd vs. Újpest – Létszükséglet a három pont
Mezőkövesd - Szombaton este játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC NB I-es labdarúgó-mérkőzést. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása