Frissítve:

Ukrán válság – Volt ukrán biztonsági főnök: Parubij vetette be az orvlövészeket

Moszkva, 2014. március 12., szerda (MTI) – Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt vezetője azzal vádolta meg szerdán Andrij Parubijt, a Majdanon (Kijev főterén) szervezett önvédelmi egységek korábbi parancsnokát, hogy az általa ellenőrzött épületből lőttek a tüntetőkre és a rendőrökre a februári események idején.

hiba beküldése

Olekszandr Jakimenko volt SZBU-főnök a Rosszija 24 orosz állami hírtelevíziónak nyilatkozott erről, először szólalva meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy Viktor Janukovics elnök február 22-i leváltását követően elmenekült Ukrajnából. A késői órákban sugárzott exkluzív interjúban részletesen ecsetelte, hogy milyen nyugati törekvések vezettek a kijevi összecsapásokhoz, s az események erőszakos fejleményeiért egyértelműen az ukrán ellenzéki erőket tette felelőssé.

Állítása szerint a február 20-i gyilkos lövéseket a kijevi Filharmónia főtérhez közeli épületéből adták le mesterlövészek és automata fegyverekkel felszerelt emberek, s az épületért Andrij Parubij felelt, akinek egységei támogatták az addigra demoralizálódott belügyesek elleni támadásokat.

A rohamrendőrök “pánikba estek és menekültek, mert lőttek rájuk, mint a céllövöldében. Őket aztán különbözőképpen felszerelt fegyveresek üldözték, akikre az orvlövészek szintén tüzet nyitottak” – állította a Janukovics-féle kormányzat titkosszogálati vezetője. Hozzátette, hogy amikor a lövéseknek vége volt, többen láttak a Filharmóniából kivonulni húsz embert speciális öltözékben, mesterlövész fegyverek szállítására alkalmas hátizsákokkal és AKM automata fegyverekkel. Elbeszélése szerint tízen az Ukrajna szállóhoz mentek, a többieket az SZBU szem elől veszítette.

Jakimenko szerint a lövöldözés még tartott, amikor a Jobboldali Szektor és a Szvoboda párt azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy vesse be a speciális Alfa egységet, és tisztítsák meg az orvlövészektől a Majdan környéki épületeket. Parubij azonban nem adott engedélyt az Alfa bevetésére – mondta. Az SZBU értesülése szerint a lövészek az ukrán védelmi tárca alá tartozó különleges egységek korábbi tagjai, illetve a volt Jugoszláviából való emberek és más országból való zsoldosok lehettek.

Jakimenko szerint szántszándékkal küldték a golyók elé a Nyugat-Ukrajnából érkezett tüntetőket. A Majdan “felkészült harcosai” azonnal eltűntek a barikádokról, ahogy az első lövések megtörténtek.

Andrij Parubij, az ukrajnai Haza párt (Batykivscsina) politikusa, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBUO) vezetője. Az új ukrán vezetés őt akarja megbízni annak a parlamenti bizottságnak a vezetésével, amely a februári kijevi tüntetések idején orvlövészek által elkövetett gyilkosságokat lenne hivatott kivizsgálni. Kijevben Janukovicsot, a február 22-én leváltott ukrán államfőt vádolják azzal, hogy a tüntetőkre lövetett. A politikus ezt az állítást több ízben is visszautasította.

A véres összecsapásokba torkolló kijevi tüntetéseknek mintegy száz halálos áldozata volt, köztük tüntetők és belügyesek.

Az Európai Unió ragaszkodik hozzá, hogy Ukrajna az Európa Tanács bevonásával indítson független vizsgálatot az orvlövészek által Kijevben elkövetett gyilkosságok ügyében. Moszkva is a kijevi gyilkosságok független nemzetközi kivizsgálását követeli.

– MTI, Kegyes Csilla –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Genovai hídomlás – Miniszter: 2019 végére új híd áll Genovában a leomlott helyén
Róma - Márciusban elkezdődik az építkezés, és 2019 végére új híd fog állni a Genovában leomlott [...] tovább »
Török puccskísérlet – Már csaknem kétezer embert ítéltek életfogytiglanra Törökországban
Ankara - A 2016. július 15-i puccskísérlettel kapcsolatban eddig 1934 embert ítéltek életfogytiglani [...] tovább »
Borzalmas dolgokat jósolt 2019-re a vak jósnő, Baba Vanga
Meteor, válság, merénylet - még Putyin és Trump számára is igen sötét jövőt ígért Baba Vanga, a vak [...] tovább »
Európai Számvevőszék: nem egységesek az elsivatagosodás ellen folytatott uniós küzdelem intézkedései
Brüsszel - Az Európai Bizottság nem rendelkezik világos képpel az Európai Unióban egyre nagyobb fenyegetést [...] tovább »
Szakértő: szimbolikus lépés Koszovó hadseregszervezése
Budapest - Ördögh Tibor Balkán-szakértő szerint az államépítés újabb eleme, szimbolikus lépés Koszovó [...] tovább »
Európai Számvevőszék: javítani kell a civil szervezeteknek juttatott támogatás átláthatóságát
Brüsszel/Luxembourg - Átláthatóbbá kell tenni többek között a humanitárius és fejlesztési segélyek, valamint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Davis Kupa – Telt ház lesz a frankfurti selejtezőn
Budapest - Telt ház előtt játszhat a németek elleni februári Davis Kupa-selejtezőn Frankfurtban a magyar férfi [...] tovább »
Díjazták Miskolc legjobb diáksportolóit
Miskolc - A Miskolc Városi Diáksport Szövetség napokban tartott hagyományos ünnepélyes eredményhirdetésének a [...] tovább »
Felipe Perronét választották az év vízilabdázójának, Keszthelyi Rita harmadik
Budapest - A Total Waterpolo szaklap szakmai és közönségszavazásának végeredményeként a spanyol Felipe Perrone [...] tovább »
Újraindul a súlyemelő-szakedzők képzése
Budapest - A súlyemelőknél csaknem másfél évtized után újraindul a szakedzőképzés - az erről szóló [...] tovább »
Rövidpályás rekordokkal zárták az évet az uszonyosúszók
Debrecen - A 2018-as évet a kecskeméti Rövidpályás Országos Bajnoksággal zárták a Debreceni Búvárklub [...] tovább »
Férfi kézilabda MK – Tatabányára utazik a Veszprém a negyeddöntőben
Budapest - A címvédő Telekom Veszprém a Tatabánya vendége lesz a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása