Frissítve:

Ukrán válság – Van Rompuy nyugtázta, hogy Putyin jelét adta a válság enyhítésére irányuló hajlandóságának

Brüsszel, 2014. május 8., csütörtök (MTI) – Herman Van Rompuy, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke nyilatkozatban nyugtázta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának.

hiba beküldése

Van Rompuy nyilatkozatát azután tették közzé Brüsszelben, hogy az uniós vezető szerdán késő este megbeszélést folytatott az egyenesen Moszkvából érkező Didier Burkhalterrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét ellátó Svájc külügyminiszterével, aki tájékoztatta őt Putyinnal folytatott megbeszélése eredményeiről.

Herman Van Rompuy a Putyin által tett kijelentések közül egyfelől azt minősítette a válság enyhítésére irányuló hajlandóság kinyilvánításának, hogy az orosz elnök javasolta az orosz szakadárok által Kelet-Ukrajnában május 11-re tervezett függetlenségi népszavazás elhalasztását, másfelől pedig hogy azt állította, visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határ közeléből.

Putyinnak erről az állításáról Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán Varsóban azt mondta, hogy azt az atlanti szövetség nem tudja megerősíteni, mert nem tapasztalja az orosz erők elhelyezkedésének megváltozását. Hetekkel korábban a NATO azt közölte, hogy az oroszok mintegy 35-40 ezer katonát vontak össze Ukrajna keleti határainak közelében. Putyin szerdán azt mondta Burkhalternek: az orosz erők csupán szokványos gyakorlatozásukat folytatják elhelyezési körleteik térségében, és ez ellenőrizhető is a korszerű felderítési eszközökkel.

Az Európai Tanács elnöke a Burkhalterrel folytatott eszmecseréje után pusztán “nyugtázta” Putyin kijelentéseit. Ezzel szemben – miként közleményében fogalmazott – “nyugtázta és üdvözölte” az ukrán kormány által elért haladást a genfi megállapodás megvalósítása terén, “beleértve azokat az erőfeszítéseket, amelyek az ukrán társadalom valamennyi alkotórészének a bevonására irányulnak”.

Van Rompuy szerint a politikai megoldáshoz “valódi nemzeti párbeszédre és az erőszakcselekmények, illetve provokációk beszüntetésére” van szükség Ukrajnában. Az uniós vezető az EU támogatásáról biztosította az EBESZ ukrajnai megfigyelői tevékenységét.

– MTI, Kárpáti János –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása