Frissítve:

Ukrán válság – Tüntetők gumiabroncsokat égettek a kijevi parlament előtt

Kijev, 2015. május 21., csütörtök (MTI) – A devizahitelesek megsegítéséért tüntettek csütörtökön Kijevben az ukrán parlament előtt, miközben a parlament a valutában felvett hitelek hrivnyára történő átváltásáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg.

Helyszíni beszámolók szerint a néhány száz fős demonstráción egy körülbelül 20 fős, agresszív csoport egy tucatnyi gumiabroncsból álló halmot nyújtott meg, és a parlamentbe is megpróbált behatolni, amit az épületet védő rendőrök megakadályoztak.

A gumiabroncsok először alig fél percig égtek, a rendőrök poroltó készülékekkel eloltották azokat. Kora este ismét meggyújtották a tüntetők az autógumikat, és igyekeztek megakadályozni a rendőröket abban, hogy újra elfojtsák a tüzet. Eközben dulakodás tört ki a rendőrök és egy tucatnyi tüntető között. Sérültekről, őrizetbe vételekről eddig nem érkezett hír.

A parlament esti ülésén végül elnapolta a döntést a valutában felvett hitelek átstrukturálásáról szóló törvényjavaslatról, az indítványt harmadik olvasatban is meg akarja vitatni.
Az ülés lezárása után a képviselők többsége a bizottsági épületbe vezető föld alatti átjárón át ment ki a parlamentből a még akkor is ott tartózkodó tüntetők miatt.

– MTI, Kovács Andrea –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kátyúfotó-pályázatot hirdetett a kárpátaljai elnöki megbízott
Ukrajna - Készítsünk fotókat az útjainkat elborító kátyúrengetegről, és küldjük el a képeket a [...] tovább »
Videó: Kitömött mosómedvével hozta a frászt lányára egy kegyetlen apuka
USA - A net sztárja lett a visszavonult raleigh-i rendőr. tovább »
A Föld “legmagányosabb fája” jelezheti az antropocén kor kezdetét
Canberra - A Föld legmagányosabbnak nevezett fája, a dél-tengeri Campbell-sziget lucfenyője világosan őrzi [...] tovább »
Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények
Bristol - Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli [...] tovább »
“Áthelyezi” a beszédkészséget az agyvérzésen átesett babák agya
Austin - Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította [...] tovább »
Az autizmust vérvizsgálattal kimutató tesztet fejlesztettek ki
Budapest - Az autizmust vér- vagy vizeletvizsgálattal kimutató tesztet fejlesztettek ki brit kutatók - adta hírül [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest - Két mérkőzéssel zárul szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonása: a [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Negyeddöntőben az amerikai jégkorongozók
Phjongcshang - Az Egyesült Államok válogatottja könnyed győzelemmel jutott negyeddöntőbe a phjogcshangi téli [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Svédország lett a hetedik a női jégkorongtornán
Phjongcshang - Svédország válogatottja végzett a hetedik helyen a phjongcshangi téli olimpia női jégkorongtornáján. tovább »
Phjongcshang 2018 – Norvégia hosszabbítás után negyeddöntős a jégkorongtornán
Budapest/Kangnung - A norvég válogatott bejutott a negyeddöntőbe a phjongcshangi téli olimpia férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása