Frissítve:

Ukrán válság – Putyin a kelet-ukrajnai terrorellenes akció elítélését várja az ENSZ-től

Moszkva, 2014. április 15., kedd (MTI) – Az orosz államfő azt várja az ENSZ-től, hogy a világszervezet ítélje el a kijevi hatalom szerinte alkotmányellenes kelet-ukrajnai lépéseit – közölte Vlagyimir Putyin telefonon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral kedden.

hiba beküldése

A Kreml sajtószolgálatának közleménye szerint az orosz államfő kezdeményezte a hívást, amelynek során Putyin “a kijevi hatalom által az ország keleti részében kezdeményezett fegyveres művelet miatt Ukrajnában kiéleződött válsághelyzetet” vitatta meg Ban Ki Munnal.

Az orosz elnök egyebek között azt hangsúlyozta, hogy Moszkva az ENSZ-től és a nemzetközi közösségtől is azt várja el, hogy “határozottan ítélje el ezeket az alkotmányellenes cselekedeteket”.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi oroszbarát önvédelmi erők közlésére hivatkozva jelentette, hogy az ukrán hadsereg megrohamozta a kelet-ukrajnai Kramatorszk katonai repülőterét és a kitört lövöldözésben négy ember vesztette életét. Kijevben később megerősítették, hogy folyamatban van az ukrán fegyveres erők különleges művelete az Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő által meghirdetett terrorellenes intézkedések keretében”. Az ukrán belügyi csapatok behatoltak Szlovjanszk városába is, ahol az utóbbi napokban több épületet oroszbarát erők foglaltak el.

Kijev és a nyugati államok vádjaira reagálva az orosz külügyminisztérium keddi közleményében elfogadhatatlannak tartotta az utalásokat arra, hogy Oroszország érintett lenne a kelet-ukrajnai fegyveres szembenállásban.

Vlagyimir Putyin államfő szóvivője pedig abszurdnak nevezte az állítást, hogy orosz katonai egységek tartózkodnának Kelet-Ukrajnában. Dmitrij Peszkov szerint a nyugati kormányok szándékosan figyelmen kívül hagyják az orosz vezetés ezzel kapcsolatos nyilatkozatait.

A Kreml befolyásos tisztviselője arról is beszélt, hogy “nagyon sok orosz állampolgár sokkal intenzívebb orosz beavatkozást sürget az ukrajnai válságba”. Peszkov hangoztatta, hogy “ez az állampolgárok véleménye”. A szóvivő a Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz beérkező kérdésekre hivatkozott. Az elnök csütörtökön a “Közvetlen kapcsolat” című élő televíziós műsorban válaszol majd a lakosság és a stúdióba meghívottak kérdéseire.

– MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Lübecki támadás – Egyelőre hallgat a feltételezett elkövető
Berlin - Egyelőre nem beszél az a 34 éves férfi, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy péntek délután [...] tovább »
Robin Williams hagyatékából rendeznek árverést októberben
New York - Robin Williams hagyatékából, műtárgyaiból és személyes tárgyaiból rendeznek árverést októberben [...] tovább »
Se ház, se víz, se munka…
Miskolc - A visszatérő családoknak nulláról kell kezdeniük az életüket. tovább »
A brit uralkodó vagyona mintegy 533 millió fontra rúg
London - A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban - [...] tovább »
Angliai mérgezés – Kiengedték a kórházból a mérgezést szenvedett férfit
London - Kiengedték pénteken a kórházból azt a brit férfit, aki június végén Novicsok típusú [...] tovább »
Videó: Jelentős anyagi károkat okozott az amerikai Iowa államban egyszerre pusztító 27 tornádó
Washington - Jelentős károkat okozott a középnyugati Iowa államban péntekre virradóan egyszerre pusztító 27 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Döntetlennel lett csoportelső a házigazda spanyol férfiválogatott
Barcelona - A spanyol válogatott végzett a B csoport élén, és jutott egyből a negyeddöntőbe a Barcelonában [...] tovább »
Gyémánt Liga – Beatrice Chepkoech világcsúcsot ért el 3000 méter akadályfutásban
Monte-Carlo - A kenyai Beatrice Chepkoech világcsúccsal, 8:44.32 perces időeredménnyel nyerte a női 3000 méteres [...] tovább »
Vízilabda Eb – Horvátország nyerte a csoportdöntőt
Budapest/Barcelona - A világbajnok horvát válogatott magabiztosan, négy góllal legyőzte Görögország csapatát a [...] tovább »
Junior műúszó-vb – Orosz siker a csapat technikai versenyszámban is
Budapest - A csapat technikai versenyszámban is Oroszország nyert a Budapesten zajló junior műúszó-világbajnokságon. tovább »
Gyémánt Liga – Baji Balázs hatodik lett Monacóban
Monte-Carlo - A világbajnoki bronzérmes Baji Balázs hatodik helyen ért célba 110 méteres gátfutásban az [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Tévés bemutatkozás a bajnok ellen
Kisvárda - A Kisvárda Master Good a címvédő Vidi vendége lesz első élvonalbeli mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása