Frissítve:

Ukrán válság – Porosenko: Ukrajna egységes ország marad

Kijev, 2015. április 6., hétfő (MTI) – Ukrajna egységes ország marad, de készen áll népszavazásra bocsátani államberendezkedésének kérdését – jelentette ki Petro Porosenko elnök hétfőn a parlament alkotmányreformmal foglalkozó bizottságának első ülésén.

hiba beküldése

Az államfő kijelentette, hogy tudomása szerint igen nagy, megközelítőleg 90 százalékos Ukrajna egységes államberendezkedésének támogatottsága az ország lakosságának körében.

“A decentralizációnak semmi köze a föderalizációhoz” – szögezte le az államfő. Mint korábban a kijevi vezetés már több ízben kifejtette, az alkotmánymódosítás célja, hogy decentralizáció, azaz a központi irányítás csökkentése révén a régiók szélesebb önigazgatási jogokat kapjanak, megőrizve közben Ukrajna jelenlegi államformáját. A föderalizáció viszont azt jelentené, hogy Ukrajna szövetségi állammá válna, ami a kijevi vezetés szerint nem szolgálná az ország érdekét. Ez utóbbi követelés, vagyis az, hogy Ukrajna Oroszország mintájára váljon szövetségi állammá, már többször elhangzott az ország keleti részét megszállás alatt tartó oroszbarát szakadárok és Moszkva részéről is.

“Ukrajna egységes állam, és meggyőződésem, hogy az is marad. Nem azért, mert mi, Önökkel, fentről, így döntünk, hanem mert rendszeresen tanulmányozzuk a társadalom ezzel kapcsolatos véleményét. Biztosíthatom Önöket afelől, hogy az elmúlt egy évben az egységes államirányítási modell támogatottsága igen erős a lakosság körében, ma megközelíti a 90 százalékosat” – hangoztatta a bizottság előtt az elnök.
Kijelentette ugyanakkor, hogy nem zárkózik el az államforma népszavazásra bocsátása elől sem.

“Azok számára, akik mindenáron értekezni akarnak a föderalizációról, vitára akarják bocsátani ezt, arra van egy végső eszközünk, a referendum. Készen állok Ukrajna államigazgatási formájának kérdését népszavazásra bocsátani, ha Önök ezt szükségesnek látják” – jelentette ki.

Porosenko múlt kedden az ország északkeleti részén lévő Csernyihivben tett látogatásakor, helyi egyetemistákkal találkozva jelentette ki először, hogy kész népszavazásra bocsátani Ukrajna föderalizációjának, azaz szövetségi állammá alakításának, valamint az orosz nyelv második államnyelvvé emelésének kérdését. Hozzátette viszont: meggyőződése, hogy az ország választói határozott nemet mondanak majd mindkét kérdésre.

– Kovács Andrea, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Illegális bevándorlás – Újabb szakaszba lépett a Magyarország, Lengyelország és Csehország elleni jogsértési eljárás
Brüsszel/Prága/Varsó/Budapest - Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság (EB) az uniós [...] tovább »
Videó: A férfi, akinek nem számít, hogy az autó tetején, vagy a vécén ülve kell táncolnia
USA - Ismerős az érzés, amikor nagyon nagy kedve van táncolni, de nincs rá lehetősége? Jason soha nem gondolja [...] tovább »
Nyugis tengerpart, hatsávos káosz
Neszebar - Tökéletes elegyet alkotott a tengerparti semmittevés és az isztambuli túra. tovább »
Videó: Rá akarta húzni a kamionosra az autót, érdemes megnézni, mire jutott…
Bizonyos típusú emberekre valamiért különösen rossz hatással van, ha egy kamion halad előttük. Az alábbi [...] tovább »
A Simpson család alkotója új animációs sorozatot készít a Netflixnek
London - Matt Groening, a Simpson család című nagy sikerű animációs tévésorozat alkotója új, felnőtteknek [...] tovább »
Kvótaper – A magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja az Európai Bíróság főtanácsnoka
Brüsszel/Luxembourg - A magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja szerdán közzétett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Másodikként a spanyolok jutottak a női vízilabdatorna döntőjébe
Budapest - A spanyolok játszanak majd a címvédő amerikaiakkal a pénteki döntőben a magyarországi vizes [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 30/1. hét
Budapest - A TOTÓ 30. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Vizes vb – Seszták Miklós és a budapesti szervezők rangos FINA-elismerése
Budapest - A vizes sportok világszervezete (FINA) magas rangú kitüntetését kapta Seszták Miklós, a 17. vizes [...] tovább »
EYOF – Tizenhárom magyar érem szerdán
Budapest/Győr - Tizenhárom érmet, közte négy aranyat nyertek a magyarok a győri 14. nyári Európai Ifjúsági [...] tovább »
Vizes vb – Döntőben az amerikaiak női vízilabdában
Budapest - Elsőként az amerikaiak jutottak be a döntőbe a magyarországi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. tovább »
Világjátékok – Negyedik hely ergométeren, országos csúcs erőemelésben
Budapest/Wroclaw - Pétervári-Molnár Bendegúz a negyedik helyen végzett a Wroclawban zajló Világjátékokon [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása