Frissítve:

Ukrán válság – Porosenko létfontosságúnak nevezte az ukrán és az amerikai lépések összehangolását

Kijev, 2015. május 15., péntek (MTI) – Kijev számára létfontosságú, hogy összehangolják Washingtonnal lépéseiket a kelet-ukrajnai válság békés rendezését és az ukrajnai reformokat illetően – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben, Victoria Nulanddal, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettesével folytatott megbeszélésén.

hiba beküldése

Az államfő hivatalos honlapján elhelyezett közlemény szerint Porosenko biztosította tárgyalópartnerét afelől, hogy Kijev maradéktalanul tartja magát a szemben álló felek között a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus békés rendezése érdekében februárban kötött minszki megállapodáshoz, készen áll alkalmazni az abban foglaltakat. Kijelentette továbbá, hogy a demokratikus reformok visszafordíthatatlanok Ukrajnában.

Nuland elmondta: kijevi látogatásának célja, hogy tájékoztatást adjon John Kerry amerikai külügyminiszter oroszországi látogatásáról. Hangsúlyozta, hogy Washington változatlanul a Minszkben kötött egyezségek betartására szólít fel.
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett partnere Kijevnek az ukrajnai reformok végrehajtásában, beleértve a korrupció elleni küzdelmet és a decentralizációt, azaz a régióknak nyújtandó nagyobb önállóságot.

John Kerry kedden az oroszországi Szocsiban tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az amerikai külügyminiszter a hivatalos megbeszéléseket követően Kijevet és a szakadárokat egyaránt óvta a katonai műveletek felújításától. Lavrovval közös tájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy ha Porosenko ilyen döntést hozna, az komolyan fenyegetné a minszki megállapodásokat, és “rendkívül romboló hatású lenne” a rendezési folyamatra. Az ukrán államfő hétfőn, a Repülőtér című dokumentumfilm bemutatásán tett ígéretet arra, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok által rommá lőtt donyecki repülőteret a kijevi vezetés újra ellenőrzése alá vonja és újjáépíti.

Oroszországi látogatásáról egyébként Kerry még aznap telefonon tájékoztatta Porosenko elnököt. Az államfő sajtószolgálatának közleménye szerint megvitatták, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy a minszki megállapodásban foglaltakat a felek maradéktalanul teljesítsék.

Egyelőre nem teljesül a februári minszki megállapodás két sarkalatos pontja: sem tűzszünet nincs, sem a nehézfegyvereket nem vonták ki maradéktalanul a front menti övezetből a szemben álló felek, amelyek eközben egymást vádolják a minszki egyezség megsértésével.

– Kovács Andrea, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Meghalt Max Clifford, a szexuális bűncselekményekért elítélt egykori PR-guru
London - Meghalt Max Clifford, a brit celebvilág egykori első számú PR-menedzsere, aki súlyos börtönbüntetését [...] tovább »
Az időjárás miatt több mint 80 településen megszakadt az áramszolgáltatás Nyugat-Ukrajnában
Kijev - Időjárási körülmények, eső, havas eső és jegesedés miatt összesen 84 településen megszakadt az [...] tovább »
Videó: Dől a fa, repülnek az ajándékok – Így vidítják fel a kicsik a karácsonyt!
Közeledik a karácsony és bakik minden ünnepen becsúsznak, főleg, ha gyerek is van a házban. Nem tetszik az [...] tovább »
Lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép San Diegóban
San Diego - Lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép San Diegóban, a balesetben két ember meghalt, és ketten [...] tovább »
A hoki a könyv fő szála, no meg a szerelem…
Bristol - P. C. Harris a könyvben három érzést boncolgat: a gyászt, az elhivatottságot és a szerelmet. tovább »
Európai Filmdíjak – Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő, A négyzet a legjobb európai film 2017-ben
Berlin - Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – Rasmussen: csalódottan utazunk haza
Lipcse - Kim Rasmussen szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a magyar női kézilabda-válogatott csalódottan utazik [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Küzdelmes meccset nyert meg a Körmend
Budapest - A Körmend hat ponttal nyert a vendég Kecskemét ellen a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vendégként szerzett pontot a Vác
Budapest - A Vác 29-29-es döntetlent játszott az Orosháza vendégeként a férfi kézilabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Dunaferr kikapott a Sümegtől
Budapest - A Dunaferr öttszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Sümeg vendégeként vasárnap a férfi [...] tovább »
Női röplabda NB I – A Vasas otthon, a Jászberény idegenben nyert
Budapest - A Vasas otthon, a Jászberény pedig idegenben nyert a női röplabda NB I vasárnapi játéknapján. tovább »
Női kosárlabda NB I – Rangadót nyert a Cegléd
Cegléd - A Cegléd kilenc ponttal megnyerte a vendég Győr elleni rangadót a női kosárlabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása