Frissítve:

Ukrán válság – Porosenko elnök telefonon beszélt Orbán Viktorral az energetikai biztonságról

Kijev, 2014. november 17., hétfő (MTI) – Magyar-ukrán-szlovák munkacsoport létrehozását javasolta Petro Porosenko ukrán elnök az európai energetikai biztonság erősítése érdekében, új műszaki lehetőségek használatának előmozdítására hétfőn, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében.

A megbeszélésen – amelyről az ukrán államfő hivatalos honlapján az elnöki sajtószolgálat adott tájékoztatást – szóba került a Magyarország és Szlovákia gázvezetékrendszerét összekötő új interkonnektornak a tervek szerint az év végéig megvalósuló beindítása, amely várhatóan szintén hozzájárul majd a gázszállítások diverzifikációjához.

Orbán Viktor a tájékoztatás szerint kedvezőnek értékelte a magas szintű magyar-ukrán párbeszéd alakulását, és hangsúlyozta a jószomszédi kapcsolatok kialakításának fontosságát. A miniszterelnök biztosította tárgyalópartnerét afelől, hogy Magyarország megbízható partnere Ukrajnának, teljes mértékben támogatja szuverenitásának és területi épségének megőrzését, hiszen – mint fogalmazott – véleménye szerint éppen ez a záloga a stabilitásnak és a jószomszédi kapcsolatoknak.

A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres párbeszédet folytatnak erőfeszítéseik összehangolása érdekében. Porosenko elnök rögtön az új ukrán kormány megalakulása után ukrajnai látogatásra hívta meg Orbán Viktort.

– MTI, Kovács Andrea –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Átadták a Nébih megújult laboratóriumát
Debrecen - A debreceni labor új részlegét 110 millió forintból alakították ki. tovább »
Plusz pénzeket kérnek az óvodákra, bölcsődékre
Debrecen - Az építőipar fellendülése 30 százalékkal emeli az építési és felújítási költségeket. tovább »
További háziorvosi rendelők felújítása a cél
Debrecen - Újabb három rendelő renoválását kezdeményezi az önkormányzat. tovább »
Lasszóval fogják a napszámosokat
Nyíregyháza - A munkaadók sokszor nem hivatalosan viszik el az embereket, akik arra az időre szabadságot jelentenek. tovább »
Félnek a polgármesterek, hogy nem jönnek ki a pénzből
Hajdú-Bihar - Az államtól lehet igényelni többletforrást, persze csak indokolt és igazolható esetben. tovább »
NI: harmincszoros létszám­növekedés 12 év alatt
Debrecen - A National Instruments ma már a szolgáltatóiparban is az egyik legnagyobb a városban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Maratoni dobpergés: művészettel a sportért
Miskolc - A fiatalok ezúttal a Solidarity című produkciót mutatták be, ezzel buzdítva a verseny résztvevőit. tovább »
Kilenc, hét, hat és végül mínusz három
Miskolc, Pálháza, Tiszakarád - Kurtán-furcsán ért véget a Pálháza–Tiszakarád megyei II. osztályú [...] tovább »
A saját sikereikért bunyóznak
Nyíregyháza - A Molnár Bence irányította Nyíregyházi Box Club vitrinjében már van bajnoki cím és jó néhány [...] tovább »
Szpari – Várják a következő behívót
Nyíregyháza - Hinora Kristóf és Megyeri Gábor is nagyon örül, hogy ott lehetett az U 21-es válogatott [...] tovább »
Pénteken megyei derbit játszik a DEAC futsalcsapata
Debrecen - Október 20-án a Mezei Vill gárdája látogat Debrecenbe, a közelgő összecsapásról Elek Gergőt, a [...] tovább »
“Megnyomták a vészcsengőt” a fehérvári jégkorongcsapatnál
Budapest - "Itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt" Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának szakmai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása