Frissítve:

Ukrán válság – Pentagon: Moszkvának haladéktalanul vissza kell vonnia a konvojt

Washington, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) – Oroszországnak haladéktalanul vissza kell vonnia az Ukrajna területére küldött konvoját – jelentette ki pénteken Washingtonban John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

hiba beküldése

Kirby szerint az Egyesült Államok nagyon aggasztónak ítéli, hogy Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét.

“Oroszországnak haladéktalanul el kell távolítania járműveit és azok személyzetét Ukrajna területéről. Ennek elmulasztása további költségekkel és elszigetelődéssel jár majd” – mondta.
Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben azt közölte, hogy egy orosz segélykonvoj több mint száz teherautója ukrán ellenőrzés és a Nemzetközi Vöröskereszt kísérete nélkül lépett be Ukrajna területére.

John Kirby a washingtoni sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy kínai harci gép augusztus 19-én egy “szokatlanul veszélyes és agresszív elfogást” hajtott végre, amelynek célpontja az amerikai haditengerészet egy P-8-as Poseidon típusú repülőgépe volt. A incidens a kínai partok közelében, nemzetközi vizek felett történt.

A kínai vadászgép többször is megközelítette a Poseidont, 10 méteren belülre kerülve hozzá. Egyszer átfordult az amerikai gép fölött, egyszer párhuzamosan repült vele, egyszer pedig merőlegesen keresztezte útját, úgy billenve, hogy megmutassa az alul felfüggesztett fegyverzetét.

A Pentagon szerint Washington diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott Pekingnél a történtek miatt.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Attól, hogy az ember lelkes, még nem tanul meg jól ugrani
Vigyázat ott lent: ezek az elszúrt csobbanások már-már a nézőnek fájnak. A Failarmy legújabb videója következik. tovább »
Romániai embercsempészeket vett őrizetbe a londoni rendőrség
London - Nyolc romániai embercsempészt vett őrizetbe a Scotland Yard. A román bűnüldöző hatóságokkal [...] tovább »
Manfred Weber és Alexander Stubb szállt csak ringbe a határidő végéig az EPP csúcsjelöltségéért
Brüsszel - Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő szerdai lezárultáig az [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Trócsányi: a Sargentini-jelentés miatt az Európai Unió Bíróságához fordult a kormány
Budapest - A kormány az Európai Unió Bíróságához fordult szerdán, mert vitatja a Sargentini-jelentés európai [...] tovább »
Eurobarometer: rekordszintű az Európai Unió támogatottsága a tagállamokban
Brüsszel - Egyértelmű és növekvő az Európai Unió támogatottsága a tagországokban, a megkérdezettek 68 [...] tovább »
Ötből három internetező találkozott kibertámadással
Budapest - Az elmúlt egy évben, világszerte öt internethasználóból három már találkozott technikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Javítási lehetőség előtt
Miskolc - Szerdán ismét bajnokit játszik a diósgyőri női kosárlabdacsapat hazai­­­­ környezetben. tovább »
A miskolci vízipólósok a kislány mellett
Miskolc - A miskolci vízilabdásokat is megérintette Margarita története. tovább »
Birkózó-vb – Több mint 110 ország 860 versenyzője minden idők legnagyobb versenyén
Budapest - Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten - jelentette ki az idei [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Hivatalos totónyeremények – 42/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 42/1. hét
Budapest - A TOTÓ 42. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása