Frissítve:

Ukrán válság – Obama újabb külföldi vezetőkkel egyeztetett

Washington, 2014. március 11., kedd (MTI) – Barack Obama amerikai elnök hétfőn Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel egyeztetett az ukrajnai válság rendezéséről.

hiba beküldése

A Fehér Ház közleménye szerint Obama és Nazarbajev megerősítette: mindketten érdekeltek abban, hogy megtalálják az Oroszország és Ukrajna közötti viszály békés rendezésének módját. Egyetértettek a szuverenitás és a területi épség elvének fenntartásában.

Obama megerősítette az Egyesült Államok amelletti elkötelezettségét, hogy az ukránok félelem és külföldi beavatkozás nélkül dönthessenek a jövőjükről. Az amerikai elnök arra bátorította Kazahsztánt, játsszon aktív szerepet abban, hogy sikerüljön megtalálni a békés megoldást Ukrajna számára.

A spanyol kormányfővel folytatott megbeszélése során az amerikai elnök üdvözölte az Egyesült Államok és az Európai Unió erős és egységes álláspontját Oroszország ukrajnai katonai intervenciójával szemben, ami kifejeződött az Európai Tanács március 6-i következtetéseiben is. A két vezető megismételte komoly aggodalmát a nemzetközi jog Oroszország általi nyilvánvaló megsértése miatt, és megerősítette, hogy támogatják Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

Obama és Rajoy üdvözölte az ukrán kormánynak azt az önmérsékletét, amellyel az ország szuverenitásának orosz megsértésére reagált. Az amerikai és a spanyol vezető egyetértett abban, hogy Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen párbeszédre van szükség a helyzet csillapítása, valamint Ukrajna szuverenitásának és területi épségének helyreállítása érdekében.

Mindketten elutasították a Krímben kiírt népszavazást, s hangsúlyozták, hogy minden, Ukrajna jövőjével kapcsolatos döntést csak a kijevi kormány bevonásával lehet meghozni.

Barack Obama a nap folyamán előzőleg Hszi Csin-ping kínai elnöknek is kifejtette Washington álláspontját az ukrán válsággal kapcsolatosan.

– MTI, Pogár Demeter –

 

Címkék: ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Illegális bevándorlás – Kovács: készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad
Budapest - A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság [...] tovább »
Kovács Zoltán: nyolc éve folyik dezinformációs kampány Magyarország ellen
Budapest - Magyarország ellen nyolc éve folyik dezinformációs kampány, egy olyan narratíva épült, amely [...] tovább »
Takács Szabolcs: egyértelmű a kapcsolat a Soros-hálózat és az Európai Bizottság között
Brüsszel - A Soros-hálózat és az Európai Bizottság közötti kapcsolat létezése ismét egyértelművé vált [...] tovább »
Sürgősségi rendelettel módosította a román kormány az ügyészségi vezetők kiválasztásának szabályait
Bukarest - Sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány kedden az új igazságügyi törvénycsomag azon [...] tovább »
Másodszor is megszavazta a román parlament a kisebbségi iskolai osztályok megszüntetését nehezítő jogszabályt
Bukarest - A román szenátus ügydöntő házként másodszor is megszavazta azt a jogszabályt, amely előírja, hogy [...] tovább »
Újabb hamis bombafenyegetések Moszkvában
Moszkva - Hamis bombafenyegetések miatt csaknem kilencezer embert kellett evakuálni Moszkvában - jelentette kedden az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – A Debrecen a 91. percben lőtt góllal nyert Ajkán
Budapest - A Debrecen 3-2-re nyert a harmadosztályú Ajka vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének [...] tovább »
Zamárdi polgármestere szerint városuk esélyes a Red Bull Air Race befogadására
Zamárdi - Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Szeged Egerben, a Veszprém Balatonfüreden nyert
Budapest - A címvédő és listavezető Szeged 19 gólos győzelmet aratott az Eger vendégeként a férfi kézilabda [...] tovább »
Atlétika érmek Budapestről
Budapest - Ifjúsági és junior fedett pályás atlétikai bajnokság, Budapest. tovább »
Paralimpia 2020 – A sportlövő Dávid Krisztina megszerezte a második magyar kvótát
Budapest - A sportlövő Dávid Krisztina negyedik helyen végzett az egyesült arab emírségekbeli El-Ajnban zajló [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Bondár Anna szettelőnyről kikapott
Budapest - Bondár Anna az első fordulóban búcsúzott a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása