Frissítve:

Ukrán válság – Nem kaptak kanadai vízumot az orosz űrhajózási szakemberek

Moszkva, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Nem kaptak kanadai vízumot az orosz űrhajózási szakemberek, így nem utazhattak el a torontói nemzetközi űrhajózási tanácskozásra – értesült az Interfax orosz hírügynökség kedden.

hiba beküldése

A 65. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszus hétfőn nyílt meg a kanadai nagyvárosban.

A név nélkül nyilatkozó orosz űrhajózási illetékes elmondta, hogy a Roszkoszmosz, az orosz űrhajózási hivatal körülbelül tízfős küldöttségéből mindössze két tolmácsnak adtak beutazási engedélyt az észak-amerikai ország konzulátusán. Az orosz űrhajózás más képviselőit is sújtotta a tiltás. Nem kapott kanadai vízumot Szergej Krikaljov volt orosz űrhajós, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet egyik igazgatóhelyettese. Alekszandr Miljkovszkijnak, az űripari kutatóintézet vezérigazgatójának sem adtak kanadai beutazási engedélyt.

Az Interfax forrása szerint nyilvánvalóan politikai okok lehetnek a kanadai vízum megtagadásának hátterében. Úgy tudja, hogy a kínai szakemberek hasonló helyzetbe kerültek, és a torontói kongresszuson nem képviseltetik magukat a Közel-Kelet országai sem.

Kanada az egyike azon országoknak, amelyek büntetőintézkedéseket vezettek be Oroszországgal szemben. Március második felében, a Krím félsziget elcsatolását követően vezettek be először szankciókat, akkor 7 oroszországi és 3 krími kormányzati tisztviselőnek a Kanadába való beutazását tiltották meg, és intézkedtek esetleges kanadai vagyonuk befagyasztásáról. Közöttük van Dmitrij Rogozin, az űr- és hadiipart felügyelő orosz kormányfőhelyettes is. Május elején és július közepén újabb szankciók következtek.

Az észak-amerikai ország a Kreml Ukrajna-politikája miatt szeptember közepén újabb szankciókat alkalmazott Oroszországgal szemben. A büntetőintézkedéseket kiterjesztette az állam többségi tulajdonában lévő Szberbankra és 5 orosz gépipari vállalatra, illetve kutatóintézetre. Kanada beutazási tiltólistára tette az orosz védelmi miniszter két helyettesét, valamint a vezérkari főnök első helyettesét és az orosz szárazföldi haderők parancsnokát is.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Tragédia Bajorországban: Csalással vádolják az adománygyűjtő nyíregyházi családot
Nyíregyháza, Bajorország - Ahogy arról korábban is beszámoltunk, szerda éjszaka három magyar állampolgár [...] tovább »
Videó: Autóból is nagyon parás a hatalmas sáskajárás
Oroszország - Messziről még csak porfelhőnek látszik közelebb érve viszont óriási meglepetést tartogat. tovább »
Illegális bevándorlás – Több mint kétszáz embert mentettek ki a Földközi-tengerből spanyol hajók a hétvégén
Madrid - Kilenc csónakon érkezett több mint kétszáz embert mentettek ki a Földközi-tengerből a hétvégén [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. július 24.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A HIV-fertőzöttség gyógyításában is hasznosíthatják a rákkutatásban elért áttöréseket
London - A rákkutatásban elért áttörések segíthetnek a HIV-fertőzöttség gyógyításában - vélik a kutatók, [...] tovább »
Enyedi Ildikó filmje kapta a közönségdíjat a palicsi filmfesztiválon
Belgrád - Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája lett a közönség [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Hosszú Katinka: ez az arany többet jelent, mint a riói
Budapest - Saját bevallása szerint riói olimpiai bajnoki címeinél is többet jelent Hosszú Katinka számára a [...] tovább »
EYOF – Három magyar érem a nyitónapon
Budapest/Győr - Három érmet nyertek a magyarok a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) [...] tovább »
Világjátékok – Egy tizedik hely a hétfői magyar mérleg
Budapest/Wroclaw - Egy tizedik hely volt a magyarok mérlege a Wroclawban zajló Világjátékok hétfői versenynapján. tovább »
Vadnai Jonatán ezüstérmes az U21-es Laser Standard Eb-n
Budapest - A vitorlázó Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett a franciaországi Douarnenez-ben rendezett U21-es Laser [...] tovább »
Vívó-vb – Ezüstérmes a férfi kardcsapat
Budapest/Lipcse - Ezüstérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a lipcsei vívó-világbajnokságon. tovább »
Norbertekből nem lesz hiány
Nagyhalász - Hét távozó játékos, miközben valamennyi új halászi szerzemény megye egyes csapattól érkezett. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása