Frissítve:

Ukrán válság – Megtámadták Ukrajna rosztovi főkonzulátusát

Rosztov-na-Donu, 2015. június 13., szombat (MTI) – Ismeretlen elkövetők megtámadták szombatra virradóra Ukrajna főkonzulátusát a délnyugat-oroszországi Rosztov-na-Donu városában – jelentette az ukrán és az orosz média.

hiba beküldése

Az orosz rendvédelmi szervekre és titkosszolgálatra (FSZB) hivatkozó reggeli híradások szerint “csoportosan elkövetett szervezett” támadás történt. Az UNIAN ukrán hírügynökség közölte, hogy a támadók éjfél után körülbelül egy órával érkeztek a helyszínre.

Vitalij Moszkalenko rosztovi főkonzul azt mondta, hogy a támadók téglákkal bezúzták az első emeleti ablakokat, tojással és paradicsommal megdobálták az épületet, a homlokzatot pedig méregzöld színű foltot hagyó fertőtlenítőszerrel öntötték le.
A diplomáciai külképviselet egyes berendezéseit megrongálták, leverték a falon lévő bronztáblát. A támadás után 20-30 perccel rendőrök vették körül az épületet – tette hozzá a főkonzul.

Egy másik ukrán diplomata, Olekszandr Kovtun azt mondta, hogy a támadókon álarc volt, és a város központjából érkeztek, ahol az FSZB és a rendőrség épülete van. Felhívta a figyelmet arra, hogy a támadás után rögtön megjelentek a helyszínen az orosz újságírók. Őrizetbe vettekről egyelőre nem érkezett hír.

http://www.unian.net/world/1088921-sledom-za-moskvoy-v-rostove-na-donu-neizvestnyie-sovershili-napadenie-na-ukrainskoe-konsulstvo-foto.html

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Milliomos szexbomba lett az ukrán energetikai miniszterhelyettes
Igaz, hogy csak hrivnyamilliomos, de a pénzén kívül külcsíne miatt is csábító ifjú hölgy foglalkozik [...] tovább »
A mobil játékok forgalma megelőzte a személyi számítógépekét
Framingham - Tavaly a mobil játékok egynegyedével nagyobb bevételt termeltek, mint a személyi [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 23.
Budapest - Kezdetben a változóan felhős égből legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor. Az Országos [...] tovább »
Már csak ez hiányzott?
Vegyük csak sorba: globális felmelegedés, a fél Földet elborító özönvíz, megatűzhányók okozta kihalási [...] tovább »
Videó: Ha hiszi, ha nem, egy szupermarket reklámja segíthet a fogyókúrájában
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már számos diétát kipróbált és órákon át izzadt a konditeremben, de úgy [...] tovább »
Eltűnt egy ismert ukrán kormánypárti képviselő, a hatóságok szerint elrabolták
Kijev - Nyomtalanul eltűnt Olekszij Honcsarenko, az ukrán államfő mögött álló parlamenti tömörülés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Megcsinálta a Balmaz, bejutottak a Liga Kupa-döntőbe!
Balmazújváros - Két mérkőzésen dőlt el, a Balmazújváros, avagy a Vác jut-e be a férfi kézilabda Liga Kupa [...] tovább »
Harc az elemekkel
Most, hogy a tavaszi hazai premier helyett a kisvárdai pályán még mindig tart a jégkorszak, illetve hogy a teljes [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babos könnyed sikerrel a negyeddöntőben
Budapest - Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár [...] tovább »
Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet
Budapest - A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Minden jegy elkelt a Veszprém-Szeged rangadóra
Budapest - A férfi kézilabda NB I rangadója előtt 23 nappal minden jegy elkelt a Telekom Veszprém - [...] tovább »
Beindul a buli a megye I-ben, nézzük a részletes sorsolást
Hajdú-Bihar - A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a Szertár Sportbolt megye I. idei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása