Frissítve:

Ukrán válság – Megkezdődött a Kelet-Ukrajnában elfogott két orosz katona pere

Kijev, 2015. szeptember 29., kedd (MTI) – Megkezdődött kedden Kijevben annak a két orosz katonának a pere, akiket májusban fogtak el a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött területen.

hiba beküldése

A tárgyalásra előállították a vallomásuk szerint az orosz katonai hírszerzésnél szolgáló Alekszandr Alekszandrov őrmestert és Jevgenyij Jerofejev századost, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak Kijevben.

Jerofejev újságíróknak a helyszínen azt mondta, hogy nem ismeri el bűnösségét. Azt állította, hogy vallomásának egy részét azért tette, mert féltette az életét.

A százados ügyvédje, Okszana Szokolovszka közölte, hogy a vádat képviselő katonai ügyészség életfogytiglani büntetést kér a két vádlottra. Elmondta, a védelem kezdeményezi, hogy a pert Luhanszk megyébe tegyék át, mivel ott fogták el a két katonát, így a vád szerinti bűncselekményeket is ott követték el, és ezért ügyük az ottani bíróság hatáskörébe tartozik. Az ügyészség viszont azon az állásponton van, hogy biztonsági szempontból kockázatos lenne a két orosz katona perét a harcok sújtotta kelet-ukrajnai megyében lefolytatni.

Az ügyészség egyebek mellett Ukrajna elleni katonai agresszióval, illegális határátlépéssel, fegyvercsempészettel és törvénytelen fegyverviseléssel vádolja az orosz katonákat.

Korábban Vaszilij Hricak, az ukrán állambiztonsági szolgálat (SZBU) főnöke nem zárta ki, hogy az őrmestert és a századost Oroszországban bebörtönzött ukrán foglyokra cseréljék ki.

Jerofejevet és Alekszandrovot május 16-án fogták el ukrán katonák a Luhanszktól északra fekvő Scsasztya település közelében, a frontvonalnak a fegyveres erők által ellenőrzött oldalán. Elmondásuk szerint a Luhanszk megyei oroszbarát szakadárok mellett teljesítettek szolgálatot, és felderítést végeztek a front túloldalán. Közölték, hogy hivatásos katonák, az orosz fegyveres erők hírszerzéséhez tartozó 3-as számú különleges megbízatású dandárnál szolgálnak. Moszkva viszont váltig tagadja, hogy a két elfogott orosz állampolgár az orosz hadsereghez tartozna.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Illegális bevándorlás – Merkel: nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot
Berlin - Nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot a Földközi-tengeren [...] tovább »
Szojuz-baleset – Először bocsátottak fel Szojuz-FG hordozórakétát a bajkonúri beleset óta
Moszkva - Először bocsátottak fel Szojuz-FG típusú hordozórakétát Bajkonúrból az október 11-i baleset [...] tovább »
Ismét vádat emeltek Berlusconi ellen a “bunga-bunga” partik miatt
Róma - Hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken Silvio [...] tovább »
Brexit – Kinevezte a lemondott miniszterek utódait Theresa May
London - Theresa May brit miniszterelnök kinevezte pénteken a Brexit-ügyi, illetve a munkaügyi tárca éléről [...] tovább »
Iszlám Állam – Hosszú börtönbüntetésekre ítélték Törökországban az isztambuli repülőtér elleni 2016. júniusi terrortámadás több vádlottját
Ankara - Negyvenhatszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésekre ítélte pénteken egy isztambuli [...] tovább »
Börtönbüntetésre ítéltek több rendbontót Romániában, akik erőszakosan léptek fel egy tavalyi kormányellenes tüntetésen
Bukarest - Három évtől négy és fél évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bukaresti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Debrecenben vívnak döntő fontosságú meccset az ifjak
Debrecen - Az U19-es bajnokság fináléjára készülnek a cívisvárosi tojáslabdások. tovább »
Szedték a lábukat az ifjak Nemesvámoson
Debrecen - Nemesvámoson folytatódott a Mezei Futó Magyar Liga sorozat nemrégiben. A Debreceni [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: „Számunkra most kezdődik a bajnokság”
Ózd - Szombat délután a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 8. fordulójában játszik a ÓAM-Ózdi KC. tovább »
Diósgyőri VTK-Fux: „Remélem, hogy jobban játszunk most, mint a múlt hét végén”
Miskolc - Szombat délután a női röplabda NB I Liga, 8. fordulójában a Diósgyőri VTK-Fux és a Budaörsi DSE játszik. tovább »
Felszívják magukat a debreceni kézis lányok
Debrecen - Bulath Anita szerint oda kell tenniük magukat, ha nyerni akarnak Fehérváron. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása