Frissítve:

Ukrán válság – Már a donyecki repülőtér régi termináljában is folynak a harcok

Kijev, 2014. október 3., péntek (MTI) – Heves harcok folynak a donyecki repülőtéren az ukrán katonák és az oroszbarát szakadárok között. Utóbbiak benyomultak a reptér régi termináljába – közölte pénteken Vladiszlav Szeleznyov, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) szóvivője.

hiba beküldése

A tisztségviselő az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak elmondta, hogy a szakadár fegyveresek füstbombákat dobtak az épületbe, és a füst takarásában behatoltak az első szintre, ahol harcba bocsátkoztak a repteret védő ukrán katonákkal. Közölte, hogy a szint egyik feléből visszaszorították őket a katonák, de a harcok folytatódnak. Veszteségekről, áldozatokról egyelőre nem tudott beszámolni.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy ukrán hírszerzési információk alapján Oroszországból jelentős erőket “dobtak át” a légikikötő térségébe: páncélozott járműveket, nehéztüzérségi fegyvereket és katonákat. Szavai szerint a szakadárok és az orosz zsoldosok harckocsik és légvédelmi rendszerek által fedezve nyomultak előre a reptérig, amelyet előző nap kétszer is megkíséreltek ostrommal bevenni.

Az oroszbarát szakadár erők a szeptember 5-én életbe lépett tűzszünet ellenére folyamatosan lövik és ostromolják a donyecki nemzetközi légikikötőt. Előző nap már azt állították, hogy elfoglalták azt. Hosszú hetek óta próbálják megszerezni a stratégiai fontosságú létesítményt, amelyben a szovjet időkben létesített atombiztos bunkereknek, valamint a felhalmozott élelmiszer- és lőszerkészleteknek köszönhetően Kijev szerint a katonák képesek sokáig kitartani.

Az ATO sajtóközpontja péntek délelőtt kiadott közleménye szerint a reptéren a legénység és a haditechnikai eszközök részleges rotációját hajtották végre, és a stratégiai fontosságú objektum védelmének fenntartására minden lehetőséget megteremtettek.

Az ukrán média – hivatkozva egy orosz internetes fórumon megjelent, névtelen szeparatista beszámolóra – pénteken azt jelentette, hogy a szakadárok és az állítólag az oldalukon harcoló orosz katonák komoly veszteségeket szenvedtek el csütörtökön a donyecki repülőtérért folyó harcokban. Eszerint több mint kétszáz fegyveresük esett el, és elvesztettek több harckocsit is.

– Kovács Andrea, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Rooseveltnek emeltek szobrot a Krímen
Oroszország - A jaltai városháza úgy döntött, hogy köztéri szobor formájában adózik az Egyesült Államok 32. [...] tovább »
Három családtagjával végzett, majd öngyilkos lett egy szerb férfi
Belgrád - Megölte feleségét, sógorát és fiát, majd a helyi templom udvarán öngyilkos lett egy 76 éves [...] tovább »
Újra összeáll a nyolcvanas évek lánybandája, a Bananarama életük első közös koncertturnéjára
London - Ismét összeáll a nyolcvanas évek lánybandája, a Bananarama, és késő ősztől először koncerteznek az [...] tovább »
Kovács katáng Ferenc kapta a Napút Hetedhét-díjat
Budapest - Kovács katáng Ferenc író, költő és műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút [...] tovább »
Kiskorú diáklánnyal és két férfival csapott orgiát a biszex tanárnő (18+)
Nagy-Britannia - A biszexuális tanárnő két férfival és kiskorú tanítványával csapott orgiát, majd az egyik [...] tovább »
Ukrajna pozitívan fogadja a magyar humanitárius segítséget
Budapest - Ukrajna pozitívan fogadja a Magyarországról érkező humanitárius segítséget, és ez kihat a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mezőkövesd vs. Újpest – Most esélye sem volt a Kövesdnek
Mezőkövesd - Az Újpest szombaton este lefutballozta a pályáról a nagyon gyenge napot kifogó matyóvárosiakat. tovább »
Hivatalosan is birtokba vették a sárospataki sportterületeket
Sárospatak - Bár egy ideje már használják, hivatalosan szombaton adták át Sárospatakon az STC [...] tovább »
Balatonboglárra utaztak a debreceni kézisek
Debrecen - Kedden a Nemzeti Kézilabda Akadémián a juniorválogatott ellen lép pályára a DVSC-TVP. tovább »
“Amilyen hosszú volt a kispadunk, olyan hosszú lesz az esténk is” – Ez történt a hétvégén!
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Összefoglaló a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgó bajnokságok (NB II, NB III, [...] tovább »
Sporttal jótékonykodtak Berettyóújfaluban
Berettyóújfalu - A Mentők csapata nyerte a Berettyóújfaluban, a Kabos Endre Város Sportcsarnokban szombaton [...] tovább »
Drámai hétvégét zártak a Debreceni Egyetem csapatai
Debrecen - Fordulatos meccsen szenvedtek vereséget, így az 5-8. helyért játszhatnak a kosaras lányok, Berki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása